2009. június 23., kedd

Pancseranyu


A mai nap a pancserságról szólt,mégpedig az enyémről.
Történt ugyanis,hogy hiába várakoztam 3 gyerekkel,órákon át az okmányirodában.
Nyaralni szeretnénk menni,és ehhez útlevelet kell csináltatnunk a 3 manónak.
Itthon utána is jártam,hogy milyen okmányok,feltételek szükségesek az útlevél elkészítéséhez.Feketén- fehéren szerepelt ott,hogy az Édesapára,mint olyanra is szükség van.Az okmány kiállításához mindkét szülő aláírása kell.
Mindezt jól meg is jegyeztem,és a születési anyakönyveket is előkotortam.
Ma reggel beszéltünk telcsin Apával.A ház ura kitalálta,hogy mielőbb el kell készítettni a gyerekek úti okmányait,így ha már úgyis itthon vagyok,menjek el a srácokkal.Uccu' bizony,én a kocsiba szuszmákoltam mindhármat,feledvén másik felem ,és a születési anyakönyvek jelentős szerepét az eljárásban.
Sorszámot húztunk,és letáboroztunk a váróban.Valamiféle hiányérzet mocorgott a fejemben,de nem tudtam mit kezdeni vele.
Volt gyereksarok,ahol Atesz,és Petra elrajzolgatott.Szabi először bátortalanul fogta a lábamat,majd ő is nekiindult.(Rohamosnak mondható a napokban zajló fejlődése,mert mára a járást mondanám a legjelemzőbb helyváltoztatásának.) az ügyfelek vegyes érzelmeket tápláltak a csemeték irányába.Kényszeredett mosolytól,a korábbi számozású jegy odaadásáig terjedt a repertoár.Mondjuk az mindenkinél csapott a biztosítékon,amikor is Szabi kb. 200db. Kinder figurát borított saját fejére,és a környezetére..Az asztalon volt lehetőségként,és ő megnézte.Összeszedtük.
Aztán ebédszünet következett.Ezt nem vártuk ki,addig elmentünk a Dm-be.Visszaérve már csak úgy hármonegyed órát vártunk,mint utóbb kiderült a semmire.Hatalmas,felszabadító érzés járta át a szívemet,amikor a piros kijelzőn a "bácsi" száma jelent meg(kb. 23 éves volt) aki volt olyan kedves,és nekünk adta a sorszámát.
A bent dolgozó"néni" hamar lelohasztotta az örömömet.Megkérdezte,hogy komolyan Apa nélkül érkeztünk-e.Hamar megvilágosodtam,és ismét beláttam,hogy egy igazi pancser vagyok.
Holnap soron kívül bemehetünk,legalább ennyi pozitívum van a dologban.A gyerekek kaptak a nénitől egy-egy Raffaellot,ha már az okosnak kevéssé mondható édesanyjuk kitette őket ennek.
Hiába,agyilag le vagyok amortizálva.
A rajzokat hazahoztuk.Petra készített ott egy gyönyörű kis tehenet.A falon volt fenn,amit ő lemásolt.Az ábrázolt állat az események tükrében..mondhatni más értelmet nyert..

Délután pedig....mardos a lelki,mert leütöttem Ateszt a horoló nyelével.Pancseranyu2!
Gazoltam,ők meg sertepeltéltek.A horoló eldőlt.Én meg még mondtam is,hogy milyen jó,hogy nem esett egyikőjükre sem. Lehajoltam érte,és emeltem fel,hát Atesz is épp így cselekedett.
Az eredmény az lett,hogy pont belehajolt az ívbe,így jól szemen csapta a nyél.Nagyon sírt.Nem volt elég baja,még pancseranyu is leüti.
Egy ilyen állapotú pancseranyu rohangál egy veszélyesen bátor egyéves után is a lakásban,és szedi le különböző bútordarabok tetejéről.Kész csoda,hogy még nem esett le sehonnét.
Ma bevette a korábban "szoptatósnak" mondott fotelt is a hódítási körébe.Szerencsére ez nem túl magas.
Holnap Apa is itthon lesz,így pancseranyu felügyelet alá kerül,ami valószínűleg rá is fér.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése