2011. június 30., csütörtök

Vége..

Közben vége is lett a tanévnek,bár én ezen a héten még dolgozom.Szabi így még bölcsis volt,egészen máig. Kapott kis ballagótáskát,és búcsúajándékot is a gondi néniktől.
Jellemzésük szerint értelmes,önálló kisfiú,aki ráadásul már nagyfiúnak tartja magát.Ismét elfogott az Atikánál megélt érzés,hogy valami véget ért.A héten megkaptam a munkahelyemen az értesítést,ami arról szólt,hogy Szabikát felvették oda,mégpedig a Pillangó csoportba.Együtt fogunk járni dolgozni,mert bizony ő az "én" óvodámban lesz ovis.Várják már az óvónénik,szóval biztos klassz lesz minden.
Petrám is megkapta a bizonyítványát,bár az évzáró idején épp nyaraltunk.Szép lett neki.Jeles rendű,azaz egy négyese van csak,mégpedig nyelvtanból.Erre számítottunk.Énekből pedig dicséretes(kitűnő) a minősítése..
Amúgy elég öszvér egy értékelés..A készségtárgyakból ugyanis nem jegyet kaptak.Jól megfelelt,és megfelelt minősítés van.A tanítónéni azt mondja,hogy a jól megfelelt az ötös.Érdekes,mert nekem az a kiválóan megfelelt.Olyat viszont egyetlen kisgyerek sem kapott.Az említett kettőt használták csak.Először viszont rácsodálkoztunk erre,mert az említett tárgyakból csak ötöse van a gyereknek.
Ügyes volt,és büszke is vagyok nagyon rá!Ő kicsit bánatos,mert több kitűnő is lett az osztályukban.Én azt hiszem(illetve a tapasztalatom is ezt igazolja)hogy azért ezek a minősítések még nagyon koraiak.Nem itt dőlnek még el ezek a dolgok.Hosszú még az út,éppen ezért biztatom,hogy legyen csak elégedett.
most két hét edzőtáborozás zajlik.Holnap pedig övvizsgát tesznek,hogy a fehér judo öv után a sárga csíkosat birtokolhassák.
Repkednek itthon a japán szakszavak,és gyakorlatok.Egyensúlyvesztés 8 formája..stb. Gyötrik is egymást esténkét,bár reggel nyolctól,este 5-ig edzenek.8-10 kör futás a pályán,stb.Jó kis edzés ez már a moszkvai versenyre is.
Én pedig holnap dolgozom utoljára,aztán pihi ismét.
Summázva..nem bánom egy percig sem,hogy munkahelyet váltottam.Jó helyre kerültem,jó évet zártam.Igazolta az élet számomra,hogy nem kell megalkuvónak,beletörődőnek lenni.Menni kell tovább,mert lehet sokkal jobb is.Nem kell félni a változástól,és nyitott szemmel kell figyelni a lehetőségeket.


2011. június 29., szerda

Omis szavakban

Képekben már megörökítettem a nyaralást.Szavakban még nem tettem.
Kesze-kusza a fejemben,ahogy mindig.
Joggal mondhatom,hogy vitte a pálmát,ami a családi nyaralásainkat illeti.
Rengeteg szép hely van a Földön,és sajnos nem birtokolhatjuk mindet.Vannak népszerű,tradicionális,sokszor drága helyek.Vannak aztán országok,melyek tán keletebbre fekszenek,nem olyan nagy történelmi múlttal,és szereppel rendelkeznek,mint pl. Olaszország,Spanyolország, Görögország..Ráadásul a volt szocialista tábor részét képezték..stb..
Mégis..Nekünk most egy ilyen ország kicsinyke városa lopta be magát a szívünkbe,mondhatni százszor jobban,mint a tavalyi olasz nyár.Bibione klassz hely,igaz nyaraló központ.Tömegüdültetéssel.
Omis a háborítatlan természet ereje.Hatalmas hegyek szakadnak bele a tengerbe,melyeket átszel egy gyönyörű folyó.Szó szerint lehengerel az az erő,amit megérez itt az ember.
Az óváros sikátorai,lépcsői,és a sokszínű tengerpart.(Vannak a folyó hordalékából létrejövő homokos partszakaszok,és kavicsos partok is.)Az óvárosban főkötős nénik a lépcsőkön,köveken rakott tűz felett sütik a halat,mint a görög idős hölgyek.Hasonlók a házacskák is,és talán a hangulat is.(Bár az olasz építészet hatott rá inkább.)Két erőd is található itt.Mirabella,és Fortica(Starigrad).Mindkettőt meghódítottuk.
Mirabellát nem volt nehéz,mert sokat nem kell mászni a sikerért.
Fortica viszont a hegy tetején van,több,mint 300m magasan a tengerszint felett.
Apa,és Szabi csak egy darabig tudtak jönni velünk.Egyikőjük kicsi,a másikuk pedig tériszonyos.
A két naggyal felmásztunk.Tanulságos menet volt.Nem volt könnyű,de tanító jelleggel bírt.Néha megütötték a lábukat,vagy egy-egy növény csapódott a testükhöz.Én az életet hoztam példának,mint vérbeli filozofikus anya.Az élet is egy nehézségekkel tűzdelt út,és meg-megüt,megcsap.Felmásztunk,és legyőztük a hegyet.Megérte!A látvány gyönyörű,a siker pedig jó érzés.(Ők pedig a Karate kölyök c. film egyik jelenetére hivatkoztak,ahol a kisfiú is felmászik egy magas hegyre.Imádom őket!)Lefelé,hogy hűek legyünk magunkhoz..magyar népdalokat énekeltünk ordítva..
Sokan mondják,hogy igazi vakmerő emberek vagyunk.3 kisgyerekkel több,mint 800km távolságra elmegyünk nyaralni.Mindenki jól bírta az utat is,és a nyaralást is.Vakmerőként még raftingon is részt vettünk,természetesen a 3 gyerekkel.
Egy magyar szervező intézte a programot,de a kormányos a csónakon már csak horvátul,és angolul értett.Bár kedvezve a népeknek,pár szót mondott magyarul is.
" Evezz ba...meg,kapsz pálinkát!"
Erre amúgy a magyar szervező tanította meg a horvát srácokat,mondhatom jellemző.Szupi volt,mert a gyerekeim tanulékony mivoltának köszönhetően az egész kanyonban ezt skandálták hangosan.Jó,hogy más nem értette,mert mi voltunk egyedül magyarok.Szabi alig látszott a mentőmellényben,kobakban.Néhol igen csak parázott,és sírt.Tréningezzük őt.A kormányos közölte is velem,hogy Pavarotti a fiam.Aztán megnyugodott,és még evezett is.
A part gyönyörű volt.Mi inkább a sziklás ,kavicsos részt kedveljük.A homokos parton felkeveri a víz a homokot,nem látni az alját,nekünk nem elég vadregényes.A kavicsos sokkal szebb,és tisztább.A gyerekeket dobálta az apjuk,ugráltak,búvárkodtak.Atit elbűvölte a sok tengeri herkentyű.Mi is vettünk hát felszerelést,amivel apa nem fogott rákot.Nekem sikerült.Büszke is voltam magamra.Felmásztam az erődre,és rákot fogtam a fiamnak!
Sokat sétáltunk,ettünk,ittunk.
Volt persze egy csomó hiszti,meg könyörgés,amolyan szülői idegrendszert próbáló szituációk.Ezt vegyünk,meg azt vegyünk...
Pizza!Petra 20 percet siránkozott,hogy ő nem eszik a pizzából,miközben Atika leborította a pizzával teli tányérját az asztal széléről.Pörgött a tányér a macskakövön,jó kis hangja volt a sikátorban.Nem is néztek meg minket,kicsit sem..
Szóval szuper volt.Az emberek kedvesek,segítenek.Rengeteg helyen beszélnek pár szót magyarul.A vendéglőkben mindenhol akad magyar menü is.
Meg van minden,ami egy klassz nyaraláshoz kell.Vadregényes táj,hegyek,folyó tenger.
Szórakozás,nyüzsgés, finom ételek..Kalózok lakták valaha a várost,így jellemző vonása a kalóz kultúra.Kalózos minden..Ajándéktárgyak,programok stb..
Az árak is csak icikét-picikét drágábbak,mint itthon.
Nos,ez az a hely,ahová vissza is mennénk még egyszer!
OMIS
http://utazas-nyaralas.info/horvatorszag/omis.html

2011. június 17., péntek

Oviból,bölcsiből..

Atika ma volt utoljára oviban.Hosszú,bulis nap ez,aminek zárásaként bent is alszanak éjszaka a gyerekek.Ati most nem maradt,mert utazunk.
Már reggel izgatott volt,ahogy a kis ajándékaival elindult.(horgolt sapik,állatka,ceruzatartó) A szívem már itt összeszorult.Nem számítottam rá,hogy megvisel majd a dolog.
Szabi is (nagyjából) utolsó napos volt a bölcsiben.Ő is vitt ajándékot.Boldogan rohant végig az udvaron Marikához,és Editkéhez.Imádja őket.Szereti a bölcsit,sokat mesél róla.Vannak barátai,történetei.Biztonságos,családias.
Két éve olyan piciként jött ide.Itt tanult meg pikk-pakk önállóan enni,és sok minden mást is.
Most lezárul egy korszak.Ő még nem érti,de nekem fáj.
A taposómalom,amit naponta járunk,a napi rutin.Az a sok reggel,amikor a két fiamat ezekbe az intézményekbe hoztam,és ezekre az emberekre bíztam. Az érzések,és kötődések...
Hálás vagyok értük.
Az oviban szülőkkel együtt vetélkednek ilyenkor a nagycsopisok. Volt kötélhúzóverseny,és sok-sok játék.Ettek tortát,buliztak.Utoljára együtt.
A dadusnénit,Magdi nénit az egész csoport Maminak hívta.Mami behozta a kis unokáját is a gyerekeknek.Olyan családias,és megszokott volt az egész.Ati pedig boldog.
Aztán szépen elköszönt mindenkitől.Körbepuszilta az Óvónénit,Mamit,Soma bácsi tenyerébe csapott,és elindultunk.Az udvarról utánakiabáltak még,hogy :
-Szia ATA!
Az oviban így hívták.Na,itt aztán nekünk sem kellett több,sírtuk mindketten.Ati zokogott,amin meg is lepődtem.Kis kelekótya,vidám figura ő,de tele érzésekkel.Alig győztem megvigasztalni.
Sírtunk,ahogy én könnyeztem délben is,amikor Szabit elhoztam a bölcsiből. Kopogtam az ajtón,ahogy olyan sokszor tettem. Jött a kicsi ember,és Editke,aki mint mindig,kedvesen tájékoztatott Szabiról.Ő meg tömte magába az uzsit.
Furcsa szembesülni azzal,hogy mennyi emberi érzés bújik meg a hétköznapjaink rohanó egymásutánjában.Nehéz megemészteni a változást,a búcsút.Atinak is azt mondtam,hogy sok új,és szép dolog vár ránk,az iskola,Szabinak az óvoda.Barátkozunk majd a gondolattal mindannyian.de most egy kicsit fáj..

2011. június 13., hétfő

Bikini



Az első próbálkozás fürdőruhákra vonatkozóan. Nem tökéletes,de teljesen saját.A magam feje után számolgattam,alakítgattam.A mintát persze nem én találtam ki,egyszerű bogyós horgolás.Azt a jányka választotta.
Egy nap alatt készült el,szóval a tempóm egyre jobb.Lesz miben flangálni a tengernél..

2011. június 11., szombat

Vizes Családi Nap!

Idén is részt vettünk a "vizes" családi napon. Kétséges volt,hogy megyünk-e,miután Atinak középfülgyulladása lett csütörtökön. Csak úgy,minden előzmény nélkül kezdte el fájlalni a fülét.Nem is medencéztek pedig,mert nem állítottuk még fel. Már csak ügyelet volt,így akadt egy kalandos utunk a Szent János kórházba.Aki odatalál,annak már csak a kórházi labirintust kell legyőznie.
Ati tehát antibiotikumot szed.Amúgy teljesen jól van.Nem lázas,nem levert.Néha fájlalja a fülét.
Vízbe nem is merülhetett tegnap,de a játékokat,programokat nagyon élvezte.
Ismét kitett a cég magáért. A fő vonal most a cirkusz világa volt,így a téma köré csoportosultak a játékok is.
Zsonglőrködtek,bohócokkal ismerkedtek,cirkuszi eszközöket próbáltak ki.Volt mászófal,és kreatív sátor. No meg a medencék.Petra edzett kicsit a moszkvai versenyre. Az 1 éveig tartó úszótanfolyás után én most megtanítottam 2 perc alatt fejest ugrani,és a mellúszás verseny formáját is prezentáltuk úgy,ahogy a legkisebb a test ellenállása.Versenyeztünk is.(Ez az én világom,egyetlen sport,amiben jó voltam.Még versenyekre is mentem.)Leúszom persze,de nem is olyan sokkal.Elég gyorsan repeszti a 25 méteres medencét.Ebben a számba indul majd.Tetszik a hozzáállása.Újra,és újra nekiment a távnak.Akkor is belehúzott,amikor már fogytán volt az ereje.Legalább tizenötször átúszta a hosszt egymás után.bírom a kitartását,és az erejét!
Kaptunk finom reggelit,ebédet.Voltak gyerekprogramok,bohócokkal kötélhúzás,sikítóverseny stb..A délután vendége pedig Vastag Csaba volt.Nagy,és hosszú várakozás előzte meg főként,hogy késve érkezett.Élőben is bejön,mi tagadás.A bátyám is megmondta vala,hogy nekem a "nyálas szépfiú" a zsánerem.(Voltak zsíros hajú rockerek is azért a palettámon:))
Csaba jó fej volt.Levette,hogy ez egy gyerekrendezvény,így a srácokra koncentrált.Atikámat elhívta csajozni,de ő inkább hozzám szaladt.A lufikardját is kölcsönkérte,hogy lovaggá üssön pár gyereket.
Ahogy elnéztem,nem csak nekünk jött be.Lánykám kellő álmélkodással kevert áhítattal nézte Csabát.
Minden hétre egy gyereknap,családi nap.Így azért eltelik az idő a gyerekeknek! :)













szólj hozzá: Csabi

2011. június 8., szerda

Év végi műsor ..első szülői

Ma volt az év végi műsor a suliban.Petráék egy zenés,táncos,verses műsorral örvendeztettek meg minket,szülőket.Annyira helyesek voltak,és olyan lazán vidámak,hogy szokásommal ellentétben még sírni is elfeledtem.
Klassz idézeteket,kis szerepeket válogat a tanító néni,ez nekem nagyon tetszik.
Énekelni meg ugye..nem is kérdéses!
Maratoni délután volt,ami bőven estébe nyúlott.A program után újabb fontos dolog következett.Nem is hiszem,hogy már a második gyermekem is iskolába megy!
Atika első sulis szülőiére is sor került bizony.Az osztályok egy közös szülői,és névsorolvasás után külön távoztak a maguk tanító nénijével.
Nagyon boldog vagyok,mert a leendő tanító néni teljesen levett a lábamról.Temperamentumos,határozott,mégis laza,és humoros.Épp jó lesz ez a határozottság,Atinak ez kell.
Idén én készítettem Petra osztályának közös ajándékát. Izgultam is miatta. Ezt is mutatom..
Hát így..
(Még egy kép a méretek realitásához.Kisméretű,szépséges jányom van.)

Ma volt az év végi műsor a suliban.Petráék egy zenés,táncos,verses műsorral



2011. június 6., hétfő

Gyereknap ...EGYÜTT A..

Alapítványi szervezésnek köszönhetően tegnap családi gyereknapon vettünk részt.
A gyerekek rengeteg program között válogathattak.
Nemezelés itt is akadt,most igazi reneszánszát éli ez a technika.Célba is lőhettek,agyagozhattak,felülhettek egy hatalmas motorra.Voltak kiskocsik,amiket lelkesen hajtottak a kicsik,volt lovaglás,és mindenféle jópofa játék.Táncoltak,kvíz játékoztak a srácok.A rendőrség kiképző bázisán tartják minden évben ezt a rendezvényt,így adottak a medencék is,amiben csobbant a csapat.Egész nap meg sem álltak a gyerekeke.Jó volt látni őket!A szülők pedig olyan másként szólnak egymáshoz,figyelnek a másik gyerekére is.Nem kellenek talán szavak sem ehhez.
Úgy volt,hogy lesz egy futóverseny is,mert Petra jelentkezett a nyáron,Moszkvában megrendezett GYŐZTESEK KUPÁJÁRA.Két sportágban,úszásban,és futásban méretteti meg magát. Az előválogatóra az ő esetében nem volt szükség,mert automatikusan tovább jutott.Így egy éven belül már másodszor lesz alkalma világot látni,és kipróbálni önmagát.Mindkétszer ugyanazon szervezetnek köszönheti a lehetőséget.
Sportban kifejezetten jó,így nagy reményekkel indulunk!