A történet közismert,de röviden összefoglalja ez a pár sor.
Ted Kramer imádja családját: feleségét és hatéves kisfiát, de azért a munka a legfontosabb számára, minden mást a karrierjének rendel alá. Egyik este arra ér haza, hogy Joanna, a felesége szárazon közli vele: elhagyja, hogy az anyaszerepből kiszakadva végre megpróbálja megvalósítani önmagát. Így a gyerekkel járó összes gond az apára szakad, aki kénytelen újra felépíteni az életét: megtanulni a gyereknevelés csínját-bínját, s mindeközben az állását is megtartani. Ted főz, vásárol, takarít, játszótérre jár, s megérzi és megérti tündéri kisfia minden vágyát és félelmét. Kisebb-nagyobb zűrök mellett is olyan ajándék ez, amiben kevés apának van része. S másfél év után, miután a legapróbb részlet is a helyére került, ismét megjelenik Joanna... Az egyre gyorsabban rohanó világ veszélyben lévő kapcsolatait, kiüresedő értékeit és újra megtalált esélyeit egy válás krónikáján keresztül bemutató filmet 1980-ban öt Oscar-díjjal jutalmazták.
Ma ismét eszembe jutott ez a film.Van benne egy jelenet,amit eddig sosem sikerült sírás nélkül végignéznem.Amikor az apa biciklizni tanítja a kisfiát.Biztatja, segíti,és a gyerek elindul önállóan a bringával,sőt gyorsan távolodni is kezd.Az Apa büszkén néz utána,majd óvatosságra inti,hogy vigyázzon magára,el ne essen,lefényképezi,majd sokatmondóan néz utána csendesen..
Olyan sok mindent elmond ez a jelenet,és olyan egyszerű képekkel teszi ezt.Mi segítjük,biztatjuk a srácokat,hogy egyre ügyesebbek legyenek,és önállóbbak.Ők pedig azzá lesznek,de ezáltal gyorsan "távolodni is kezdenek tőlünk" mi pedig messziről aggódunk,szurkolunk tovább.(Petra 4.5 évesen tanult meg önállóan bringázni,és akkor élesben is megéltük ezen jelenetet,itt a poros kisvárosi utcánkban..)
Miért is járt ez az eszemben?A nagyok oviban élik napközben a vidám gyerekkorukat,és mondhatom ,hogy igen jól érzik ott magukat mindketten.Teljesen jól belejöttek már a dologba.Kialakultak a kapcsolataik,viszonyrendszerük.Hol van már az,amikor a kezemet fogva,kicsit félszegen mentek oda? Mennyit bátorítottam Ateszt,és töröltem néha fájó szívvel a könnyeit..Ma már jól hajtja azt a "biciklit",ami az ovis élet.
(Reggelente ,amikor álmosan öltözködnek,én meg kapkodva készülök,szuszakolom őket a kocsiba,és indulunk..Benyomom a zenét,ami nem lehet más,csak valami gyerekeknek szóló vigalom.Általában hamar felébrednek,és hangosan ordítjuk mindhárman a bugyuta szöveget az előadóval együtt.Igen,ilyenkor annyira látom,hogy a dolgok nagyon a helyükön vannak.)
Kitavaszodott,és délután hazaérve rögtön rohannak a kertbe,játszanak estig,bringáznak a többiekkel az utcán.Ott vagyok én is,de leginkább a felvigyázó szerepében,hisz ők nagyon jól elvannak a kortársakkal,meg egymással.
Este aztán arra gondolok, amikor megpuszilom őket az ágyukban,hogy biza a "bicikli" jól gurul alattuk,és én szurkolok már most.
Ez persze így természetes,és ez az érzés csak erősödni fog..Ambivalens érzés..
Aztán ott van Szabi,aki az "EMELJ FEL" időszakában van még.Amikor meglát már nyújtja is a kicsi kezeit,hogy vegyem fel.Amikor álmos ,a vállamra hajtja a kis fejét.Neki még én vagyok a világ,és most ül még csak fel a bringára.
Aki szülővé válik megéli ezt,és nem egy csodálatos vers,prózai iromány foglalkozik a szülői lét ezen ambivalenciájával,a gyermek önállóan megtett első nagy lépéseivel,melyekkel rögtön el is indul valahová..távolodik...
Foglalkoztat ez a gondolat,mert szembesülök nap,mint nap a változással.
Foglalkoztat,mert mindjárt itt az ANYÁK NAPJA.
Foglalkoztat,mert lassan Szabi is meg fogja tenni az első lépéseit,de jelenleg is igen ügybuzgón fedezi fel a világot.
Verset említettem az imént.A "biciklis jelenet" nem egy versben megjelenik.Mindjárt két kedvencemben,melyek igazán jól megfogalmazzák ezen furcsa, egymásnak ellentmondó érzéseimet..
KAFFKA MARGIT
Petike jár
Két harcsaszájú, picike jószág,
Butácska, édes gyerektopán,
Tétova - együgyü, tündéri nesszel
Most tipeg által egy ócska szobán.
Ébred a szivem játékos kedve,
Elborít hófehér virágeső.
Amikor látom, a kacagásom
Hangosan, édesen csapkod elő.
Sok régi holmim, szürke iráson
Úgy fut, iramlik száz furcsa sugár,
S én ennek is, annak is kiáltani vágyom:
- Tip-top. Megindult. Petike jár!
Még fogja erősen az asztallábat,
És nyitva az ajka és úgy kipirul.
Hős emberi lázzal, tüzes akarással
E rózsarügyecske megállni tanul.
Most-most! Elhagyja és indul előre.
Hogy csetlik-botlik, mily tévedező!
Tip-top! S aprózva, közbe megállva
Koppan vitézül a törpe cipő.
Már ideér. Most nyújtja a karját.
- "Csak lassan, okosan, Peti fiam!"
Megered szaporán, elesni nem ér rá.
Előrehajlik - s az ölembe' van.
Tetszik a játék, kezdheti ujra.
A karszék mellé kerülök én,
- Nagyhosszút lépne, nagyhamar elérne.
S fölbillen szegényke az elején.
Remeg a szája, sírni szeretne,
Szétnéz: sajnálja-é valaki?
Gondolkozik. majd felkél szepegve
S uj erővel fog ujra neki.
Rózsaszin ujját előretartva
"Tip-top " - így indul óvatosan.
Halkan selypítve biztatja magát, hogy:
"Csak las-san, okos-san, Peti fi-am!"
S elnézem hosszan, homályos szemmel,
Borus káprázat szállt le reám,
Tünnek az évek. Megöregedtem.
Egyedül lakom ócska szobán.
S ím, néha erős lépés zaja hallik.
Jön egy daliás, ifju legény:
Te vagy? Mit adjak? Kávét-e? Kalácsot?"
"Tip-top " - öregesen járom körül én.
S míg sok vidám csínyjét, nagy küszködését
sorra beszéli kacagva, vigan -
reszketve, ijedten suttogom én el:
"Csak lassan,
csak lassan, okosan, Peti fiam!"
Egyszerűen gyönyörű!
Mindjárt a másik:
VÁRNAI ZSENI
Úgy megnőttél, szinte félek
Amikor még piciny voltál,
olyan nagyon enyém voltál,
engem ettél, engem ittál,
rám nevettél, nekem sírtál.
Mikor később nagyobb lettél,
mindig messzebb, messzebb mentél,
először csak a kiskertbe,
aztán a nagy idegenbe.
Ha itt vagy is, csak elnézel,
akkor is nem engem érzel,
nem anyádat, nem apádat,
valami más csillagtájat.
Úgy megnőttél, szinte félek,
már a válladig sem érek,
alig-alig hihetem már,
hogy ölbéli bubám voltál.
Én voltam-e óriási,
vagy Te lehettél parányi?
Sosem voltál nehéz nékem,
nem éreztem gyöngeségem.
Melletted most kicsiny lettem,
ágaskodik háta lelkem,
nőni akar, hogy elérjen,
hegyormodig hogy felérjen.
Húzol engem Te fölfelé
mint a napfény maga felé
fát, virágot, lombos ágat -
fölemeled az anyádat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése