2009. december 13., vasárnap

A buli!

Ma volt a nagy nap!
Ide vártunk közel 20 gyereket.Na jó,ebből 5 eleve a házban tartózkodott,tehát 15 meghívott akadt.
Szép számmal meg is jelentek a kislányok,akik nagyon jól érezték magukat.(Legalábbis én úgy láttam,és remélem így is volt!)
Nagyon készültünk,délelőtt megvettük az utolsó,hiányzó alapanyagokat.Volt pár tervem ,ami a vetélkedőket,játékokat illeti.
Volt közös rajzkészítés nagy papírra.Felírtam rá a dátumot,meg azt,hogy Boldog Szülinapot!Édesen rajzolgattak rá közösen.Még a betűket is kidíszítették.
Raktak ki szétvágott képeslapot,volt WC papír múmia verseny.(Ki tudja gyorsabban betekerni a párját?) Szaloncukor evészet késsel-villával,újságpapírtánc, memória játék,lufifújó verseny,szóposta...
Természetesen előkerültek a tündérjelmezek is,amiket 5 perc viselés után átadtak egymásnak..már amikor..
Szabad játék,és ereszd el a hajam is akadt.Nagyon édesek voltak együtt,és csak néha kaptak össze.
A pár megjelent kisfiú(Petikénk,Ateszkánk) is ügyesen beállt a csajok közé..
A legmeghatóbb persze a tortázás volt,ahol az "énekes" kislányok az összes versszakkal elénekelték Halász Judit szülinapos számát.Ráadásul nem is akárhogy!Én meg néztem őket,és igyekeztem nem belesírni az általam tartott két tortába.
Petra tobzódott a lányok társaságában.Nagyon tetszett neki,azt mondta szuper buli volt.
Szabi toleranciáját jellemzi,hogy az első másfél órát átaludta,a hangos zene,és a nyüzsi ellenére is.Amikor felébred kb. azt kérdezte az arckifejezésével,hogy :
Eddig csak egy nővérem volt,hogy lett belőle ennyi?

Végül feltalálta magát ő is.Leöntötte a ruháját répalével,majd leült és kézzel nyomta a tortát a szájába.Amikor megjött Lilike kistesója,édesen pakolásztak együtt.
Nagyon jó hangulat volt,nekem is igazán szép élmény volt ez a nap.
Petrus este leült,és nézegette a szép kis ajándékait.Mindet tudta kötni az ajándékozóhoz .Új cerkákat,radírokat betette a tolltartóba,felvette az új kis ruháját,mamuszát,felhúztuk az ébresztőórát,színezett,szagolgatta az illatos karkötőbabát,rakosgatta a kártyáit,a nyakában pedig ott virított a szép kis rózsaszín nyaklánc.Most a "Petra" díszítésű kiskutyát ölelve alszik.
Köszönet Krisztinek a segítségért,pizza sütögetésért!
Minden kedves megjelent vendégecskének,Petruska boldogságáért!



3 megjegyzés:

  1. Basszus Rusy! Le a kalappal előtted, hogy ennyi gyerekkel szülinapi zsúroztatok!!! Jó, nálunk az 53 nm eléggé gátat szab a társaságnak, de én nyolc másodikostól is totál lefáradtam.

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm szépen!
    Én is élveztem!
    Nyilván nem a legpihentetőbb foglalatosság,de vidám dolog.
    Nálunk sincs hatalmas hely,és szűkítettem is a terepet.Csak a gyerekszoba,nappali,konyha játszott.

    VálaszTörlés