2009. november 30., hétfő

Kicsit lazítani

Nos,holnap lesz az első dolgozatom leadási határideje.Kínkeservesen meg is írtam.Nem az anyag volt nehéz,hanem nekiállni,és rávenni magamat.Elszoktam én már ettől.
Szerkeszteni meg végképp nem tudom,így Apára maradt a feladat.
Reggelre idegbetegecske lettem.Ma van a képzési napom,így csak órákat dolgoztam le az egyik oviban,majd hazasiettem.Apánk beszkennelte már a mellékletnek szánt vizsgálati anyagot,stb..Én meg nekiálltam átnézni,és csatolni.Jó szokás szerint ezen össze is akaszkodtunk.Én türelmetlen vagyok,ő meg hosszasan magyaráz.Miért ütök három szóközt ide?Miért használok amott annyi Enter-t?Mit tudom én!Ráadásul az esetek zömében fogalmam sincs arról,amit beszél.(Mégis meg van győződve róla,hogy ezek olyan evidenciák,melyeket minden lélegző,emberi lénynek tudnia kéne.
No,csatározásunk jól alakult,mert Apa végül lelkesen tördelte a szöveget,és gyönyörűen megcsinálta nekem az egészet.(Én továbbra is alkalmatlan vagyok,ennek magasabb szintű elsajátítására.Minek,ha van aki tudja!)Ezidő alatt én egy másik tárgyat olvastam.Addig -addig,míg egészen hülyülős lett a figura,csaknem úgy,mint ifjúkorunkban..valamikor rég...amikor még nem vágott minden második szavunkba valaki...Már egészen lazán vettem ezt a dogatémát is,mígnem az outlook jelezte,hogy a doga nem ment el.Na ja,mert véletlen nem a tömörített változatot próbáltam elküldeni.(Megint azt hittem ,hogy értek hozzá.)
Nos,ez kipipálva,majd csak kapok rá valami jegyet.
Jó volt kicsit lazítani.A jól végzett munka örömére ettünk egy kínait is kettesben.Együtt elhoztuk a gyerekeket az intézményekből,és fényekkel díszítettük a minket körülvevő környezetet.
A gyerekek élvezték,én meg fotóztam.Lett pár jó kép is,pl. amikor a magzatunk az amúgy is kómás anyját próbálja megitatni cumisüvegből.->->Anya szeme erre totál kipattan.Ilyen,és hasonló képek láthatóak lentebb.
Ez tehát egy jó nap volt,de hátra van még nagyjából 8 doga,és 2 vizsga.Remek lesz!Tördelés,szerkesztés idejére szúró,vágó eszközöket eltesz,házastársi kapcsolatot erősít!:)


3 megjegyzés: