Kislánykámról eddig is tudtam,hogy nem egy exibicionista,ezt most is jól igazolta.Jó,persze kiállt egy egész suli elé verset mondani,és nem arról van szó,hogy nyuszi lenne,de nem is egy nagy szereplő .Jelentkezett,de azért nem mondhatnám,hogy folyamatosan kiesett a padból.A kérdésekre tudta a választ,hisz tudom,hogy jól el tudja olvasni az ott megjelent szavakat,és mondatokat is tud alkotni velük.Egyszerűen ő ilyen kis csendesebb.(A suliban legalábbis.) Én is ilyen voltam,Apa meg főleg.
Azért bátor is volt,jelentkezett amikor a táblára,a nagy vonalrendszerbe kellett felírni a kis " i " betűt.A tanítónéni előre szólt,hogy a táblára azért nehezebb.Ügyesen megcsinálta,csak a pontot tette túl magasra.Ezt megbeszélték,kijavították.Olvasott is hangosan pár szót.
27 gyerek jár az osztályba,és bizony akadnak köztük központi,hangosan szereplő figurák.Petruskám azt mondja,hogy többet szokott jelentkezni,de most szégyenlős volt a szülők miatt.
Elnéztem most szülőként ezeket a kis elsősöket.Olyan kis lelkesek,vidámak.Figyelnek,akarnak..meg akarnak felelni.Vajon hol"romlik" el a dolog sokakban?Mikortól,és miért lesz a tanulás olyan macera,meg az iskola olyan "nemszeretem"dolog?Jó,ezek költői kérdések,és magam is tudok jó pár választ rájuk.Az életkori sajátosságokról, a kamaszkorról.Ismerem az oktatásunk buktatóit,nehézségeit is.
Jó lenne,ha később is ennyire élveznék a tanulást,és ilyen lelkesek maradnának.
Sokszor,amikor a nagyokkal dolgozom együtt,és látom ,hogy mennyire nehezen motiválhatóak,és unottak a tanulás kapcsán,rácsodálkozom,hogy hová is tűnt ez a kezdeti öröm,mosoly,lelkesedés.Furcsa dolog ez...
Vissza kanyarodva..Azért az ilyen pillanatok szuper nagy dolgok az életben.Egy picike babának örültünk anno,aki alig volt több,mint 2 kiló.A talpa erőlködés nélkül befért a szánkba,és a legkisebb pelenka is hatalmas volt rá.
Most meg egy osztályterem első padjában ül,ír,olvas,számol,saját kis kapcsolatai vannak,saját örömei,kudarcai,melyek mellett mi asszisztálhatunk csak,de ezek már azon pici tappancsok önálló lépései.Hihetetlen belegondolni is.
Délután ismét kiálltam én is egy kupac elsős elé.Csetlenek,botlanak,vidámak,teljesíteni akarnak,piros csillagot kapni..Szeretnének picit lazulni is,játszani,viccelődni,nevetni.Mennyire másként nézem ma őket,mint 7-8 éve.Akkor egy "feladat volt",amit maximálisan meg akartam csinálni.Szerettem akkor is a srácokat,de nem láttam így a dolgok mögé.
Ma,amikor egy kisfiú keszekusza,első betűkkel írt papírt hozott nekem,amit egy hete hordott magával,csak azért,hogy odaadhassa NEKEM..valahogy sokkal inkább átéreztem az értékét,mint a régi cetliknek,melyek Csilla néninek szóltak.Az anyuka meg is kérdezte a terápia végén,hogy megkaptam-e,mert hozták a múlt héten is,de csalódtak,mert nem én voltam ott.
Elnéztem az ő kis betűit is,és annyira jól éreztem magam tőlük.Valahogy olyan ismerősnek tűntek! :)
Ilyen volt tehát ez a mai nyílt nap Petrusnál,és amint látható,ismét elgondolkodtatott. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése