Gondalatkupac

Már megint annyi dolog motoszkál a fejemben.Bölcselkedések a világ folyásáról,összefüggések,melyeket egyre tisztábban látok,sok kérdés,melyekre magam is csak sejtem a választ.
Amikor fiatal voltam,nem is tudtam elképzelni,hogy egy anya miképp lehet olyan "önfeláldozó" amilyennek én akkor az anyákat láttam.Önző voltam,egocentrikus.Imádtam bulizni,és imádtam vásárolni.Ebben az összefüggésben fel is merült bennem a kérdés,főként amikor azt hallottam,hogy az anyák előbb vesznek meg bármit a gyereküknek,mint maguknak.Akkori önmagam ezt kifejezetten furcsának tartotta..Igen,kis liba voltam..azt hiszem.
Céltudatos is voltam.Volt tervem,szorgalmam,el akartam érni a sikert.Dolgoztam érte,hogy elismert legyek a munkahelyemen,hogy a terveimet a keresztül tudjam vinni.Szerettem a választott pályámat,és képeztem magam.Magam!Én álltam a középpontban.Igen tudom,ez talán így természetes és kell,hogy az ember előre tudjon lépni.
Manapság,ha úgy indulok el vásárolni,hogy na most kérem magamnak veszek valamit,hát akkor is először a gyerekruhákhoz,játékokhoz visz az utam.Előbb veszek nekik meg bármit,mint magamnak.
Hogyan vezet el ide az út? Nem bonyolult,a legnagyobb öröm az ő örömük.Így most is önző vagyok,hisz arra az érzésre vágyom,amit akkor érzek,amikor átadom,odaadom nekik.Azt a mosolyt szeretném látni..
Önfeláldozás?említettem a gubancos fonal elején.
Minek,és kinek a feláldozása?
Nos,arra amit egy kisgyerek érkezése jelent szerintem senki nem készíthet,és senki nem készülhet fel igazán.Annyi változás..feláldozás? Nem..Talán odaadás,próbatétel...?Amíg az ember magáért felelős,és a maga életét tervezi,valahogy halad egy úton.Az anticipáció(Zsoldos tanárnő frissítette emlékezetemet tegnap:)) azon fontos emberi képesség,hogy megtervezzük életünk következő mozzanatait.Fontos dolog,az emberi lét egyik legfontosabb momentuma,hogy a cselekvéseink következményeit lássuk,azokat tervezzük.Belátjuk előre a lépéseket,és a célba érés sikerét.No igen,de kisgyerek mellet igen kevés cselekvés sor ér célba.Gyakran még a biológiai igények kielégítése ,mint alvás,evés,ürítés.. nos,ezek sem a megtervezett séma alapján zajlanak,ha valaki közben kiabál,hogy ANYA!Hányszor szakítjuk félbe a dolgunkat,és kezdünk újratervezésbe,akár egy GPS?Vajon mindez miképp hat a türelmünkre,idegrendszerünkre?
Az ember azt is képes elképzelni,hogy bizonyos szituációk mit váltanak majd ki a környezetében lévő személyekből.Mi az ami örömöt hoz,mi az ami felháborodást.No igen,de a gyerekek általában inadekvát válasszal reagálnak.Magyarán olyan dolgokért hisztiznek,sírnak,kiabálnak,melyek a tervben nem szerepelnek, sokszor nem megfelelő reakciók.Ismét türelmi próbák,idegrendszert igénybevevő feladatok.
Miért is gondolkodtat el?Naponta szembesülök egy közel 7 éves,önfejű gyerekkel aki,ha kell a feketére is rámondja,hogy fehér.Leckét egyre nehezebb vele átnézni.Segíteni szeretnék ,de gyakran olybá furcsán reagál..Aztán akad egy 5 év körüli,aki középsőként a hisztit választotta eszközeként.A cipőfelvételére szóló utasítás kapcsán például, inadekvát válasz az őrületes sírás,és érthetetlen beszéd..Hja,hogy a másfél évesnek is feladják,akkor neki miért nem?Aztán ott a másfél éves aki egyre erőszakosabban kívánja elérni a saját terveit.
Gyakran a tekintetem irányítását sem uralom,mert 2 helyről minimum érkezik az instrukció,hogy:
-Anya!Nééézzzd!
Nézem is én,hát persze..Sokat tanulok tőlük,de sok változást is kieszközöltek maguknak,változást bennem.Bennem,akinek mára furcsa lett magáért is tenni.Bennem ,aki becsöppenvén újra a szakmába,képzésre,kollégák közé..nem is mindig találja a helyét.Ott az a régi lelkesedés,ott az AHA élmény,és ott a hatalmas motiváció,hogy én ezt akarom,mert mennyire jó!Mégis,én mára inkább ANYA vagyok,mint bármi más.Azt hiszem ezt anticipálom leginkább előre.
A múltkor a TV-ben egy erdélyi asszony beszélt a nagycsaládról. Olyan igazi,ízes magyar nyelven.,őszinte,tiszta gondolatokkal.Mesélt arról,hogy régen 5 gyerekkel is éltek a családok mindösszesen egy szobában,és boldogok voltak.Nem aggódtak azon,hogy hol fognak majd elférni,hogy miből taníttatják,és hogyan szállítják az iskolába.Nem volt még gond,hogy kicsi az autó.Tágra nyílt fülekkel hallgattam őt.Egyszerű,tiszta asszony volt,aki még tisztán látott.Neki is nagycsaládja volt,és megfogalmazta ,hogy nincs nagyobb öröm a gyereknél,mert az egy ajándék.
Mennyit bonyolítom én,és a kortársaim.Bonyolítom,mert nem könnyű,mert a világ változik.Sokszor épp ezért is nehéz annak a bizonyos GPS-nek újratervezni,vagy egyáltalán tervezni,ráhangolódni,türelmet gyakorolni.
Gyakorolni, átélni az ANYASÁGOT,olyan tisztán,ahogy azt csak lehetne..