21 év sok idő..A gondolataim közt nap,mint nap megfordul Anyu.Próbálok minél több dolgot felidézni róla,hogy megmaradjanak nekem ezek az emlékek,melyekből sajnos kevés van.
Beleszövöm ezeket a kis epizódokat a gyermekeimnek mesélt igaz mesékbe...Amikor Anya kislány volt..
Az arcát sem mindig könnyű felidéznem,nem tiszta már a kép.Fényképek ugranak be róla,de amikor tükörbe nézek,felsejlik sok apró vonás.
Azt hiszem,hogy nem ismerek más embert,aki olyan nagyon tud örülni az életnek,ahogyan ő tudott.Minden apróságnak tudott örülni,és igazán gyöngyöző volt a nevetése.Örült,ha a kertünkben ivott a kútból,ahol olyan finom,friss volt a víz..Örült,ha sütött a Nap,és imádott napozni..
Emlékszem,hogy játszottunk egy nyári este.Feldobtuk a cseresznyét a magasba,és próbáltuk elkapni a szánkkal.Nevettünk mindhárman,a bátyám,Anyu és én.
Beugranak csetlő-botló történetek,melyekből az ő segítségével keveredtem ki.Amikor pl. vásároltam valahol,de a terméket a pénztárnál hagytam.Majdnem haza is értem már,amikor észrevettem ezt.Anyu jött,visszamentünk,a pénztáros néni eltette a dolgot.Anyu mosolygott,és a cukiban ettünk egy gesztenyepürét.Olyan jó volt,hogy megnyugtatott,és egyből rendben volt minden.Tudtam,hogy ott van,és segít.Mennyire hiányzott ez az érzés a későbbiek során.Hányszor éreztem a hiányát ennek a biztonságnak.
Mennyi minden történt,ahol nem ő volt velünk.Nem volt ott a ballagásomon,és egyetlen diploma osztónkon sem.Nem ő igazgatta rajtam a menyasszonyi ruhát,és nem ő izgult a szülőszoba előtt.Nem volt velem akkor sem,amikor úgy éreztem beleőrülök a fájdalomba.
Nem tologatott babakocsit örömmel az utcán,és nem jön velem az anyák napi ünnepségre az oviba.(Valaki más tette ezt.Az a valaki,akinek nagyon hálás vagyok.Ő az,akire maga Anyu bízott még kicsiként.Mintha megérezte volna,hogy szükség lesz erre.Ő a nagynénim,aki mára MAMI nekünk..Aki beteljesítette ígéretét.)
Sokszor feltettem már a kérdést,hogy ilyen fiatalon miért mennek el emberek,hisz még ma is csak 65 éves lenne.Választ sosem kapok erre,ez is olyan kérdése az életnek,amire nincs felelet.Manapság sok 40-es ismerősöm akad,akik mostanában szültek ,és nagyban babáznak..
Nem ismertem eléggé őt.Gyerekként ismertem,és olyan sok dologban szeretném tudni a véleményét,most,hogy már egy ideje felnőtt lettem,gyermekeim vannak.Vajon elégedett lenne a bátyámmal,és velem?Vajon így alakult volna az életünk,ha ő köztünk lenne máig?Mi lenne más,és én milyen lennék akkor?
Alapokat tett le nálam,erős alapokat.Tőle tanultam szeretni,és tőle tanultam a törődést.
Sokáig fájt ez a május eleji nap,amikor az ANYÁKAT ünnepeljük.Pár éve magam lettem ANYA.Én kapom reggelente a virágot.A csokrok száma háromra nőtt az évek során.Büszkén nézem a gyerekeimet,és ma már nem fáj annyira ez a vasárnap.
Mégis évről-évre átfutnak az agyamon ezen gondolatok.
A Zsoltár ,melyet idéztem itt,jól kifejezi amit érezek.
Az ANYÁK nyomot hagynak..és élnek tovább a szívünkben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése