2010. január 16., szombat

Petruskám és a suli

Nos,a helyzet összetett.
Próbálom magam is reálisan szemlélni,ami szinte lehetetlen.
Matematikából nagyon ügyes a kiscsaj.Általában 100%,vagy annak közelében mozgó a teljesítménye.Piros csillagot kap minden felmérőre.Szereti is,és elég jól számol.Eszköz nélkül is biztosan végzi az alap műveleteket 9-ig.
Olvasás...Van néhány konzekvens betűtévesztése,melyeket nem is mindig tudok hová kötni,nem tipikus hibák.Nem a hang képzésével függ össze,nem is a vizuális képével,vagy az auditív differenciálás problémájával.Néhány betűt kihagy.Azt gondolom,hogy itt azért nincs komolyabb problémája.
Aki miatt íródik a poszt,az talán önző mód,ismét én vagyok.Írnom kell róla,épp Petra miatt.
Nos,nehéz átkerülni a másik oldalra,és szülőként nézni az iskolát.
Nehéz elvonatkoztatnom,és nem levonnom elhamarkodott következtetéseket.Nehéz nem megrémülnöm.Épp azért ,mert nehéz..épp az ellenkezőjét teszem.
Nehéz odaállnom a tanító néni elé,és egyeztetnem vele a "problémákról".Ő sem egy laikus szülővel áll szemben,így nyilván neki sem feltétlenül egyszerű.(Főleg,hogy a találkozót is én kezdeményezem,mert túlaggódom..?)
Petrus az írás terén mutat nehézségeket.Kihagy,felcserél betűket,nem is mindig tájékozódik jól a vonalrendszerben.Motorikus tempója lassabb,ezt tudtam előre is.Szétszórt kicsit,már jó pár radír elveszett,és sok ruhadarab is csak nagy batyuként,sok hét múlva került haza.Persze elsős,így ez valahol nem is csoda,de mindemellett az én reakcióm sem átlagos.Magamban kell helyretennem a problémát,mert a tanítónéni is azt mondja,ez még nem az amikor meg kell ijedni,amit persze én is így gondolok,ha nem szülőként gondolkodom.Ez egy folyamat,és ugye lehetnek menet közben nehézségek.Azért ,ha nap,mint nap "ezzel" is dolgozik az ember,hát megijed.Persze ,amúgy ez legyen a valaha is felmerülő legnagyobb problémánk!
Egy valamit le kell márt most küzdenem.Saját magamat.Nem lehetek teljesítményorientált,és nem várhatom a lányomtól(ahogy a fiaimtól sem) hogy tökéletesek legyenek.Már most meg kéne értenem,hogy a pedagógus gyerekének is lehetnek nehézségei.
Ráadásul mindjárt levetítem magamra.Nem készítettem fel eléggé? Holott annyit foglalkoztam vele,és nagyon tudatosan építkeztem.
Igen,nem élhetem ezt meg a magam "kudarcaként",de ez nem is a gyerek kudarca.Nem kudarc,hanem része az életnek.Nem lehet mindig,minden tökéletes.Talán én akkor érzem magam biztonságban,ha minden az.Még mindig így van.Ahogy nem takaríthatok,pakolhatok minden nap full extrán,és nem kaphatok mindenre ötöst 34 évesen,három gyerek mellett.
A kislány jól érzi mi az elvárás vele szemben,látja,tapasztalja nap mint nap.Ez nem jó.
Ráadásul rövid ideig járt oviba,ott is pici csoportba került.(Nevelői szobát alakították ki csoportszobának,mert sok a gyerek,nem fértek már el.Azóta bővült az ovi.)15 gyerek járt oda,ahol az én kislányom egy vezető személyiség volt.RSG-re járt,ahol ő volt a hullahopp bajnok,empatikus,érzékeny,segítő beállítottságával mindenkihez odafordult,és mindenki szerette.Nem tapasztalt meg elutasítást a gyerekektől.
Itt nagy az osztálylétszám,és sok a domináns személyiség.27 főből 21 lány.Petrus nem tartozik a legnépszerűbb gyerekek közé,és az elutasítást is megtapasztalta már.
Mindemellé belépett a követelmény,mert bár nincs osztályzat az alsóban,de százalékos értékelés keményen akad.Mellette a lefordított jelnyelv,hogy csillag,vagy piripont,vagy esetleg semmi..A tanítónéni egy tündér,halkszavú kolléganő,akit igazán imád a gyerek.Az iskola mégis követelményekkel,kötelezettségekkel jár.
Talán mindez sok változás egy kislánynak,most épp pont az enyémnek.Hány szülőbe próbál lelket önteni az ember,most épp magamat is meg kell támogatnom,pont az ő érdekében.
Sok minden van a háttérben.Sok aggódás,és téves elvárás a részemről.
Főként saját magammal kapcsolatos elvárások,melyekről épp magam miatt is ,de főként miattuk kell belátnom,hogy nem olyan fontosak.
Nos,a tanítónéni szerint nincs túl nagy önbizalma sem,ami szintén új aspektus.Oviban volt,bőven volt.Persze,nem is volt követelmény,és vázoltam,hogy a közeg is más volt.
Mindenki dicséri,hogy milyen kis szép,szóval ebben tuti nincs hiány.Egyszerűen nem akarok valami olyasmit generálni,amit józanul végképp elutasítok .
Empatikus,mondja a tanítónéni.Igen,ez a pont az,amikor én persze elsírom magam.Biztosan furcsán hat a dolog.Az,hihetetlenül érzékeny,és odaadó.Olyan természetesen jön belőle a segíteni vágyás.(Gyógypedagógus az anyja..mondanám most,ha a vállam akarnám veregetni,de nem,ez ösztönös, a lénye része,ebben talán bőven felettem áll..)
Fel van hát adva a lecke.Itt most nem a vonalrendszerekre gondolok.Egy szülőnek kell tanácsot adnom,s bár ez a munkám,most egy nehéz esettel állok szemben.Magammal!
Sok dolgot át kell értékelnem,és bár olyan kristálytisztán látom néha a lényeget,mégis ködössé teszik bizonyos téves meggyőződések.
Aztán ott van a hitelességem.Ebben előreléptem ebben a tanévben.Tudom már a másik oldalról is szemlélni a követelményt és tudom,hogy mennyire,de mennyire fontos felkészíteni a gyerekeinket.Jó,eddig is tudtam,de más így szülőként.
Felkészíteni?Nem,nem a trenírozásra gondolok most.A sok spontán helyzetre arra,hogy legyen érett biztosan az a manó,mikor odaáll.Azért,mert nem könnyű,és azért mert sok múlik rajta.
Sok múlik,és ezt Petruskám is tudja.Olyan drága,talán túl jól is tudja,amikor a napköziben a kis barátnőjét így figyelmezteti(hallomásból tudom,elmesélték) hogy tanulni kell,ha azt akarod,hogy jó állásod legyen később...
Persze,sokat hallanak a mai gyerekek,de van amiből talán sajnos keveset.
Gyakorolunk,persze eddig is tettük.Nem szívesen működik közre,és én még ezt is képes voltam nehezen megélni,pedig jól tudom,hogy az anya-gyerek kapcsolatot"sérti" ez a fajta viszony.A legtöbb gyerek nem jól működik,ha a szülővel kell tanulnia,főleg egy pedagógus szülővel.
Meg is kaptam bizony,hogy jaj anya,csak azért tudod ilyen jól,mert te is ezt csinálod...Igen,igaza van.Aztán az is igaz,hogy minden szülő segíteni akar,és mindenki beleesik talán ebbe a hibába.Hó,jól emlékszem még,amikor a pedagógus anyukánk minden délután kikérdezett minket a tesómmal,vagy amikor szegény rosszul élte meg azt,hogy elhagytam a ceruzáimat,radírjaimat,ellenőrzőmet. Emlékszem,vissza is"zavart" érte a suliba.Tudom,máig tudom,hogy jót akart,de gyerekként megrémisztett. Nem volt számomra jelentősége a radíroknak,ceruzáknak,sőt az ellenőrzőnek sem.Gyerek voltam,ő pedig épp abba a hibába esett talán,amibe én most készülök belelépni.Gyerekem,te pedagógus gyerek vagy!És akkor mi a fene van? A sok elveszített radíron,és szamárfüles cuccon át is ember lett belőlem.Nem voltam mindig tökéletes,de mindig úgy éreztem,hogy annak kéne lennem.Ez túlfeszíti,frusztrálja az embert.Én ezt nem kívánhatom a magam kincsének.
El kellett ezen gondolkodnom így is,leírva is.Nem titkolhatom magam elől sem ezeket az érzéseket.Messzire nyúlik a gyökerük,és úgy látom több okból is itt az ideje,hogy ezeket a gyökereket elvágjam.
Gyakorolunk,persze fogunk,de inkább önbizalmat növelni,és nem megfelelni vágyni.Persze vonalközbe is irkálunk majd,mert tuti nem tudom végleg megtagadni önmagam.
Feldolgoznom,és lereagálnom kell másként magammal kapcsolatban,és akkor Petrussal is menni fog.
Mellesleg tényleg nincs ám egetverő probléma,lásd a képet..


Nos,eképpen próbálok tisztán látni.Hiába,szülőnek lenni mindig újabb tanulási folyamat!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése