2010. április 25., vasárnap

Tudom..tudom

Tudom,hogy nem vagyok normális..
Nos,eddig nem igazán tudtam írni a dologról,mert nagyon megviselt mindannyiunkat.
A kiskutya,amit a nyuszi hozott sajnos elpusztult.Sors keze,vagy ki tudja..a másikat visszaadtam,ez meg elpusztult.Borzasztó vacak volt,főleg a gyerekek miatt.
Miután kikértem sok-sok véleményt,többek között gyermekpszichológus kollégáét is,nos azután újabb kutya érkezett.
Tudom,talán hülye vagyok,meg vakmerő is ezek után,és magam sem értem magamat,de a gyerekek bánatát nem bírom.Petra nem tudott rendesen figyelni a suliban,a tanítónéni jelezte,hogy totál szomorú..Addig-addig,mígnem érkezett hozzánk egy kis fehér hópamacs.Remélem neki már semmi baja nem lesz!Szétrághatja tőlem a házat is,csak jól legyen.A másik kiskutya az elejétől apatikus volt,alig evett,és nem játszott.Valami nem volt rendben vele,de én azt hittem csak ilyen a mentalitása.Most,mióta(tegnap előtt)Lilike szedi szét a hálószobát,rohangál,eszik,ugat,rág és kapar,nos azóta tudom,hogy ő egészséges,a másik pedig valószínűleg már az elejétől beteg volt.Nem tudjuk igazából mi baja volt,mert az állatorvos szerint sok vírus megbetegíthet egy ilyen kis állatot.Oltva ugyan volt,de csak az elsőt kapta meg.No,az öröm szerencsére nagy,és a vidámság szüntelen.
Esténként újra felcsendül az altatódal,amit a kiskutyának énekeltek/nek a gyerekek..
Alvó kicsi láng,kígyó szem sem lát...
Így jártunk tehát,de nem adjuk fel!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése