Jejjsi ágya..

Ma volt a napja,hogy a kisfiús ágyból nagyfiús ágyat csináltunk.Szabi egy ideje ki tudott már mászni a rácsok tetején.Ébren nem is éreztem veszélyesnek,de amikor éjjel felriadt,sírt és úgy indul neki,akkor kevésbé volt örömteli eme tudás birtoklása.
Apával átalakítottuk hát a kiságyat heverővé.
Furcsa,hogy mennyi érzést indít el az emberben egy ilyen egyszerű,technikai művelet.Gondolatban Ádámhoz,Évához is visszatértem.Petrához,amikor még őt vártam,meg ahhoz a sok-sok pillanathoz,amikor pelenkázó lapot lendítettem egy-egy kiságy tetejére.Rutinos mozdulatok..Hányszor puszilgattam egy-egy ilyen pelenkázó tetején pocakokat,lábacskákat.Azok az idők,mikor még csak Petrus volt meg,és érdekes módon a két fiunkat még nem is ismertük.Mennyire furcsa gondolat...Ők akkor még nem léteztek..
A hónapok,amikor Szabit vártuk,és együtt festettük a kisszoba falát kékre.Emlékszem,Apa jól elkeserített,hogy épp olyan lett,mint a nagyanyja olajos fala a konyhában.Végül mégis szép lett a kis szoba,azóta bárki látta,mindenki megjegyezte,hogy igazi gyerekbirodalom.Ez a kiságy,amit egy 4D-s UH után vettünk egy olyan családtól,akit szintén ezer szép emlék kötött a bútorhoz.Gyönyörűen becsomagolva tartották,és még el is hozták a házunkig.Érezhető volt,hogy nehéz szívvel válnak meg tőle.
Apa együtt rakta össze a srácokkal,akik akkor még jóval kisebbek voltak,és rögtön kipróbálták.
Az idők,amikor azt a kis 2kiló 70 dekás babát először beletettem ebbe a hatalmas ágyba.Szinte alig látszott benne.A szopiztatások meghitt hangulata, a baba illata..Az első rácsokba kapaszkodó felállás.Valahogy mindez elementáris erővel tört rám,ahogy a facsavarokat szedegettem.Képeket is előkaptam persze,nincs jobb hangulatnövelő ilyenkor.Gombóc Petra,amikor piciként pelenkázom egy rácsos ágy tetején,vagy összeragadt szemű Atesz,aki egy rácsos kiságyban mosolyog.
Az idő rohan,és már jól látom,hogy ezek a változások sok mást is szimbolizálnak.
Gyakorlatiasabb gondolkodású szülők talán nem élik át így ezt,talán nem érzelgősködnek,és szipognak ilyenkor.Hisz csak egy kiságy lett heverővé.Kirángattuk a betétlapokat belőle,és a rácsokat is szépen leszedtük.Minden felkerült szép sorban a padlásra.A pelenkázó lap,amit Szabi a tesóméktól kapott még a születése előtt.Hányszor képzeltem el rajta.Ma már szükségtelen,hisz röptében pelenkázzuk...
Emlékek,pillanatok.Sokszor elmerengek és tudom,hogy nagyon nagy valószínűséggel több kisbabánk már nem lesz.A rácsos ágy sok darabja ugyan a padláson várja jobb sorsát,valamiért megbeszélés nélkül felvittük oda.Olyan természetességgel,mint más "kacatot",az életünk részeit.Mégis úgy sejtem,egy korszak itt talán végleg lezárult.Ez pedig mindig generál érzelmeket.
Kismanó hazaérve vagányan ugrott az új ágyba,nevetett huncutkodott kiabálta,hogy "ENYÉM".Én kicsit hosszasabban üldögéltem a kék falú szobában,ahol még ott áll a szoptatós fotel,a szopis párnával..Hiába,az ember már csak ilyen..
Este kicsit nehezebben találta meg a helyét,de végül szépen elaludt.Elaludt,mint a nagyok..heverőn..

"Véletlenül a mi bölcsőnkbe vetődött látogató lesz, aki majd tovább vándorol. Csak jól kell tudni megvendégelni és szeretni. ” (Závada Pál)