Lilypie Kids Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers Lilypie Fourth Birthday tickers

2011. március 25., péntek

Szabi vicces fiú

Az első kép esetében egy,az alvás során kialakult,füllel kapcsolatos rendellenes helyzetre hívnám fel a figyelmet!Hiába,akinek elálló a füle,annak elálló a füle.
A következő képeken pedig azt láthatjuk,amikor apa a bevásárlás után szabadon hagyja a bevásárlószatyrot. Alternatív edzési lehetőségeket biztosít ez a helyzet.


2011. március 21., hétfő

Vizes Nap

A Víz Világnapja Március 22.
Miután igazán illetékes család vagyunk a víz tekintetében,évről évre alkalmunk nyílik rengeteg,a Fővárosi Vízművek által rendezett programon részt venni.A világnap kapcsán az Állatkertben rendeztek játékos vetélkedőket.Több állomásos feladványokkal,kísérletekkel tarkított pályán kellett keresztüljutni.A dolgozók gyermekei kreatív foglalkozásokon is részt vehettek,és a Csodák Palotája is képviseltette magát néhány kedves kísérlettel.Nagyon jó program volt,egyedül az árnyékolta be a dolgot,hogy még mindig nem teljesen egészségesek a gyerekek.
Ma visszamentek apával kontrollra,és a doktornéni újabb antibiotikumot adott Atinak,no meg Szabinak is.Atinál tüdőgyulladás gyanúja is felmerült,ami azért érdekes,mert sokkal jobban van,és már nem is lázasodik.



2011. március 20., vasárnap

Rombita

A második bölcsis képsorozat is elkészült.
Szabi úgy jött haza a fotózás napján,hogy azt mondta:
-Maika kezembe adott egy rombitát!
A rombita-trombita,amit Marika néni adott neki,ott látható a képeken.Nem gond,főfogalom alatt maradt a gyerek meghatározása.


2011. március 19., szombat

Csomós

Amikor kislány voltam,egy ideig folyton ezeket a karkötőket csomóztuk.
Volt már akkor is ez,a manapság "scoby" zsinórból készített dolog,csak nekünk nem volt még hozzá zsinór.Apu huzaljaiból vágtam hozzá anyagot.
A hímző fonalból pedig csomóztuk a makramé jellegű,indián karkötőt.
Petra úgy jött haza tegnap a suliból,hogy egyik kislány ilyeneket csinál az osztályban.Több se kellett nekünk!Vettünk gyorsan egy zacskó scoby zsinórt,amivel hamar megtanítottam dolgozni.
Catania horgolófonal pedig mindig van itthon,ráadásul gyönyörű színei vannak.Imádom!Épp jó vastagságú a csomózott indián karkötőhöz.Ezt sem volt nehéz elsajátítania.Most csak azt látom,hogy ül és csomóz és csomóz és csomóz.Fésülködni is elfelejtett reggel..annyira sürgős csomózhatnékja volt.


2011. március 16., szerda

Játékok házilag

Régebben írtam már,az úgynevezett "cukorkás" játékról,ami a színek kombinálásával dolgozik.Fejleszti a figyelmet,lényeges elkülönítését a lényegtelentől,színek egyeztetését..stb..
A játék nem olcsó,én tavaly a munkámhoz használtam,néha itthon is kipróbáltuk.Úgy döntöttem most,hogy mit nekem betegség,meg mandula,én ezt pár száz forintból kivitelezem saját kezűleg.(Amúgy közel 7000Ft alaphangon.)
Dekorgumiból csináltam meg a játékot,a sablon pedig egy tejes kupak volt a dobozos tejről.Olyan jó méretű,épp a célnak megfelelő.Egy ideig eltartott a színek kombinálása,bár itt ugye a sorrendet nem is vesszük figyelembe.Vágtam,ragasztottam,és pár óra alatt elkészült a dolog.Kell még hozzá 3 db,színekkel rendelkező dobókocka.Ezt több játékboltban már önmagában is árulják,mondhatni elfogadható áron.A 3 kockával egyidejűleg dobott színeknek megfelelő cukorka megtalálása a cél.A gyerekek imádják!Egymás elől el is lehet vadászni,ha valaki előbb látja meg a soron következő játékos által dobott színkombinációt,az lecsaphat rá.Így még izgalmasabb,és bejön a képbe a gyorsaság.Mi így is játszottuk.Tanít a versenyszellemre,kudarc tűrésére,ami a nagyok esetében fontos is!
Virágnál pedig láttam egy jó ötletet,ami a vizuomotoros koordináció fejlesztésére kitűnő.(Tisztelettel adózom a kolléganő minden ötletéért!Hihetetlen..otthonoktatás,receptek,6 gyerek..)
Úgy rémlik,hogy gyerekkoromban,matek órán használtunk hasonló dolgot,csak műanyagból.Nem tudom miként becézték,de mióta a pályán vagyok,magam nem találkoztam vele.Virág is szögekkel variált,én követtem a példáját.Kicsit szellősebbre hagytam a közöket,mert azért egy nagycsoportos keze még könnyebben dolgozik így.(Az ő gyerekei már nagyobbak.)
Megspékeltem a dolgot azzal,hogy egy ponthálós,ceruzás feladatot használtam mintaként.Nem ceruzával kellett kitölteni a lapot,hanem a táblán gumikkal.(Ez a "ponthálós" dolog nagyon nehéz a srácoknak,és a legtöbb ovisnak gond,még tanköteles korban is.Komplexitása nehezíti meg,hisz figyelni,számolni kell a pontsorok,pontoszlopok számát,tájékozódni kell közöttük,pontosan fel kell ismerni a látott formát,és megfelelően elhelyezni ebben a rendszerben.Nem mindegy a látott ábra iránya sem..stb..)A gumikat meg csipegetni,illeszteni kell,szóval a kezecskék is ügyesednek.Atinak ugyan láza van és beteg,de azért próbálgatta,sőt még Petra is talált benne kihívást.




Meseolvasó

Ebéd utáni szieszta alkalmával már gyakran Petra olvas Szabinak mesét.
"Gyere,mossuk meg az arcod,és utána mesét is olvasok neked!"
Eszméletlenül aranyos párbeszédek.Olyan,mint egy kicsi "anyuka".Még csak 8 éves,de ott van benne az ösztön.
Sokszor olvasni eszmefuttatásokat a kicsi-nagy korkülönbség előnyeiről,"hátrányairól".
Nálunk adott egy kicsi korkülönbség két évvel,és ha azt vesszük van egy nagyobb 5 és fél évvel.Köztem,és a bátyám közt is ennyi van.A harmadik különbség pedig a közel 3 és fél év,amit nem is tartanak annyira ideálisnak a szakik.Látom tehát 3 verzió előnyét,és "hátrányát".Emellett persze azt vallom,hogy minden családnak úgy jó ez,ahogy alakul.Ahhoz alkalmazkodik strukturálódik a család,ami adatott.Ez persze így más,hogy hárman vannak,és nem egy testvérpár esetén "vizsgáljuk" a dolgot.
Szóval,a nagy odaül a kicsi ágya mellé,betakargatja,majd kezébe veszi Arany János Juliska elbujdosása c. művét,amit még anno neki vettünk,mikor kicsi volt.Én olvastam mindig Petrának ezt,leginkább ebéd után.Tetszett neki az illusztráción megjelenő copfos kislány.Azt mondta rá,hogy olyan,mint ő maga.
Most ő olvassa.Én meg bekukucskálok az ajtón,és csak csodálom a jelenetet.Nem mérlegelem a korkülönbség előnyeit,hátrányait,csak egyszerűen gyönyörködöm benne.

2011. március 15., kedd

Petra kutyusa



Petrus horgolt egy kutyust. Tulajdonképpen teljesen egyedül csinálta,csak a lábakat varrtam fel én.
Az ötletet egy kutyás könyvben látott kép adta.
Kész vagyok tőle,annyira édesen csinálja!
Most készül a második ilyen Atinak!

2011. március 13., vasárnap

Jól esett volna..

Mindig tanul az ember..
Jól esett volna kicsit több együtt érző,biztató szó Petrus betegsége kapcsán.
Tudom,hosszú hétvége,meg nem lehet mindig,minden körülmények között,mindenhová reagálni.
Sokan ismernek minket,a történetünket,talán bele is tudnák valamennyire képzelni magukat a helyünkbe.Talán jártak is itt a napokban.Tényleg nem kell mindenre,mindig reagálni,de az ilyesmire szerintem igen.
Én legalábbis megteszem,amikor bárki gyereke beteg.
Ez most kikívánkozott belőlem,mert az ember őszinte itt,legalábbis én.
Majd ezentúl én is csak a csili-vili alkotós,boldog napjainkat osztom meg,mert úgy látom az talán népszerűbb.
Lehet mondani,hogy most ez hiszti a részemről.OK.Én is cudar vacakul vagyok,és talán ez is befolyásol..bár gondolom különösebben ez sem érdekes.
Mindig tanulunk...tényleg!

2011. március 11., péntek

Ma

Ma sem volt épp az a tipikus"mi napunk" !Petra hőmérséklete újra feljebb kúszott,így már nem volt kérdés számomra,hogy irány Budapest.
A kezelőorvos nem volt bent,két rezidens doktornő vizsgálta a gyereket.
Mondhatom,hogy igen csak bizonytalanok voltak,habár jó szándékúak.Nem nyugtattak meg..főleg akkor,amikor a torokmandula spatulával történő vizsgálatát a fekvő gyermeknél kívánták elvégezni,aki ettől erősen öklendezett.Kértem,hogy ültessük fel,mert a helyzet így nem a legideálisabb.A számítógépük is lefagyott,és a vérvételt is az én unszolásomra kezdeményezték.Végül tették ezt manuálisan,és a saját lábukon haladva a labor felé,mert a gép továbbra sem működött.Hosszas tépelődés után döntöttek az antibiotikum mellett,aminek adagolását a neten is megnézték.No comment!

Igazi megkönnyebbülés volt,amikor megláttam a kezelőorvost a folyóson.Bár nyugdíjas, szinte minden nap bejön.Senki nem tudta,hogy épp ma is.Az igazság az,hogy hozzá hasonlóan odaadó,lelkiismeretes orvost nem is ismerek.Egyből átöltözött, és megvizsgálta a lányt.Más kezekkel nyúlt hozzá,hozzáértő volt.Megnézte a korábbi leleteit a gépben,és lefújta a vérvételt is.(Addigra kétszer megszúrták,sikertelenül.Ez az én bűnöm,bőgtem is miatta.)Az antibiotikum menjen,az helyénvalónak találtatott.
Érzem és látom,hogy ez az egész,ennek az orvosnak,embernek az élete!Szereti a gyereket,és mindent megtesz érte.Megnyugtat,már csak az is,ha meglátom.
Tanulság a dologban az,hogy rögtön be kell vinni hozzá a lányt,még ha nem is szív repesve megyünk oda.
Hazafelé betértünk egyik bevásárlóközpontba,napi betevőt venni.Apa intézte a bevásárlókocsihoz a pénzt.Aztán..itthon nem találta a pénztárcáját.Kiesett a zsebéből,mondta ő.Benne volt a céges tankolókártya,amin a limit 70 rugó.KÉSZ!
A bátyám zseblámpájával végzett kutató munkám egy mozdulattal sikeresnek mutatkozott,mert a pénztárca a vezető ülés mellé esett le,ahol a férfi ember nem találta.Folyamatban volt már a kártya tiltása,nálam pedig az agyi katasztrófa.
Hát így..

2011. március 10., csütörtök

Torok ..ügyintézés.. juttatások..nyögés..szegény embert az ág is..

(Ez egy nyögős poszt lesz..)
Petrának torokgyulladása van.Nem ment a héten suliba,ami azért is rossz,mert több esemény is tarkította ezt az időszakot.Nőnap volt,amire az osztályuk maroknyi fiatalembere lelkesen készült.A tanítónéninek pedig névnapja volt,amire viszont mi készültünk lelkesen.Ma pedig a Fővárosi Nagycirkuszba ment az osztály.A csajszi ezt a programot is nagyon várta már.
Azért mozgalmas volt a hét,csak épp negatív irányba halad a hangulatmérő mutatója. Az "itteni" gyermekorvos kórházban van.A helyettesítés egy másik gyermekorvos"saját" rendelési idejében zajlik,kvázi ha nem tudsz az orvos betegségéről,úgy vizsgálat nélkül maradsz a lázas gyerekeddel.A rendelőt felhívni képtelenség,hisz két rendelést visz el egy orvos,egy rendelési időben.Hétfőn a település egy másik gyermekrendelőjében sikerült is vizsgálatot kieszközölnöm.Hallották a hangomon(őket fel lehetett hívni),hogy kicsit fel vagyok háborodva..
Tegnap pedig a helyettes orvosnál is járt Petrus.Cirka 4 óra volt a várakozási idő,amit Apával(gondolhatjátok!)töltöttek ott.Időpontot semmiféle körülményre való tekintettel nem adnak ki..ott kell ülni.
Jó,elvihettük volna a doktornéninkhez,Budapestre.Őt is felhívtam,és azt mondta,hogy hagyatkozhatok az itteniekre,nem kell bevinni a gyereket hozzá.(Főként,hogy nyugdíjas lett,és csak egy adott nap rendel a kórházban.Akkor tartja kontroll vizsgálatokat.)
Nos,igazolást meg csak a helyettesítő doki adhat ki,mellesleg még hőemelkedése is volt a gyereknek.
Gyógyszer nem kell neki,de ha mégis ,azt majd inkább a budapesti kezelőorvosa adjon neki..Vagyunk ahol a part szakad.
Szerencsére javul a lány,így nem kellett antibiotikumot szednie.Most épp Atinak kezdett el fájni a feje.
Akkor most nyögök egyet,mert most jött el az ideje..
A februári táppénzes papíron nem a GYES,hanem a TGYES mellé kerekítettem véletlenül egy X jelet.GYES-en vagyok..amellett lehet dolgozni,TGYES mellett nem.
A MÁK visszadobta a papírt,mondván,hogy TGYES mellett nem lehet dolgozni..Ez azért is "jópofa" mert az összes juttatásom a MÁK folyósítja.Fizetés,GYES,családi pótlék,tehát TUDJÁK az adataimat,és azt is ,hogy milyen juttatásokat kapok.
Így arra az időszakra amíg táppénzem voltam sem fizetést,sem a táppénz összegét NEM folyósították számomra.Közel negyvenezer ugrott a pénzemből.Akár a suliban,gyerekként!Figyelmetlenül,rohanva egy helyre rossz X került,jön a bünti..Igaz,hogy minden adatom ismert,és a táppénzes papírt is időben leadtam.Milyen jogon nem jár nekem arra az időszakra semmi?Jó-jó utólag,majd következő hónapban..Hóközi kifizetés ugyanis nincs!
Végül is nem kellett volna meglepődnöm,hisz Januárban már a családi adókedvezménnyel is jártunk köröket.Addig-addig,míg nem is kaptam egy petákot sem belőle,sőt úgy adóztam,mintha egyetlen gyermekem sem lenne.Adóznom ugyan már egy fillért sem kéne.(Kevesebb lett a Februárban kapott pénzem,mint tavaly.)
A kérdés itt is egy X körül forgott.Úgy tűnt,nem derült ki az az űrlapból,hogy a két kisebb gyerek után kapok-é családi pótlékot.Azért is vicces ez,mert a kérdező ismét a MÁK volt aki,mint fentebb említettem ellát engem a juttatásokkal.Mégis megkérdezi,hogy ad-e a gyerekeim után családi pótlékot.(Mit is csinál a jobb kéz,nem tudja a bal.Ki is vagyok én,vagy mi is van???Kicsit skizo a helyzet.)
Megjegyzem,hogy az igénylő lap úgy van ám kitalálva,hogy egyszerű halandó nehezen igazodjék el rajta.Sokaknak nem is sikerült,bár az én lapomat a férjem munkahelye gond nélkül elfogadta,valószínűleg azért,mert nem volt hibás.(Mindkét munkahelyen,mindkét űrlapot le kell adni,mindkét szülőnek.)Szőrt pedig lehet találni,és szőrözni,addig sem kerül kifizetésre az összeg.(A munkahelyemen gyakorlatilag alig volt olyan nagycsaládos,aki átment a rostán..űrlap kitöltéséből.)
No nem azért,ennél nagyobb problémáim soha ne legyenek,mint hogy egy-egy ilyet benyelünk.Éhen közel sem kell vesznünk..szerencsére!Csak felháborító!
A gyerekedet nem tudod egyszerűen,és gyorsan orvosi ellátás alá vetni,holott becsületesen fizeted ugye a TB-t.
Ami pedig járna..az csak hosszas kavarodás után jár. Akkor pedig legyél hálás,hogy AHA élményed lehet!Sikeresen töltöttél ki egy-egy űrlapot!HEURÉKA!!
A lányt egy kis alkotással azért fel-fel lehet vidítani.A lecke pótlásával már kevésbé,mert gonosz anyu abból sem enged ám.
Nos,a lényeg,hogy mindenki legyen mielőbb egészséges!!!A többi kérdés meg..Megszoksz itt,vagy megszöksz!Világot ne akarj váltani!

2011. március 8., kedd

Szobrász

Vettem levegőre száradó gyurmát,terrakotta színben.Amikor megszárad,teljesen olyan lesz,mint a kiégetett agyag.
Az alkotás azért is volt időszerű,mert a tanítónéni névnapja is közeleg,illetve a Nőnap is most aktuális.Atika a "szerelmének" készített egy kis cserepes virágot.Petrával több állatkát is készítettünk,ezek közül választott egyet ajándékul.

Az ajándéknak köze van a kis kosárhoz is,amit már én horgoltam.

2011. március 6., vasárnap

Szóval..

A sorsolást megejtettük.






Két közjegyző(8 és 6 évesek) jelenlétében került sor a nyertes név kihúzására.A közjegyzők magát a cetlihúzást is elvégezték.:)
Minden rendben találtatott.
A nyertes pedig:


MONICA
GRATULÁLUNK!
Kérlek jelentkezz!Meg kell beszélnünk,hogy milyen is legyen a baba,és azt is,hogy hová küldjem!

Pancsi

A tatabányai fürdőt próbáltuk ki tegnap.
Nagyon jól éreztük magunkat.Szabi is igazi vízicsibe lett már.
Jópofa fürdőhelyre találtunk itt,bár a két benti csúszda épp nem üzemelt.Ez kissé bosszantott,de így jártunk.
Van játszóháza is a helynek,ahol megállapítottam,hogy Petra egyre nagyobb csaj.Nem találta már ott a helyét.
Szóval..jó volt!







2011. március 3., csütörtök

Dobocska

Egyszerű sajtos dobozból készítettünk ma dobot.A pontos neve nem jut most eszembe,de lehet készen is kapni.Két oldalán lógnak maguk az ütők,a nyelet pedig megfelelő ütemben kell pörgetni, forgatni.Elég jó kis hangszer kerekedik belőle,jó hatással van a ritmusérzékre,figyelemre.
Kell egy nyél,színes papír,karton,kevéske fonal,és ragasztó a dologhoz..no meg két fagyöngy.
A gyerekek odavoltak érte!
>


Dombságon lakó

Valamikor a nyolcvanas évek elején,egy copfos kislány mindig a konyhában tanult.Hiába volt íróasztal,és más lehetőség,ő valahogy mindig ott kint csinálta a leckét.Anyukája mosogatott közben,átnézték a feladatokat stb..
Volt ,hogy a kislány saját nevét úgy írta fel egy-egy dolgozata,hogy az ékezeteket lehagyta mindenhonnan, és a Csilla Csalla volt.
A környezetismeret kapcsán is írt néha érdekes dolgokat. Az állatoknak pl. "szőrbunája" van..bunda helyett.Ezek a bakik persze szállóigék lettek a családi körben.
Petrát elnézem,ahogy rendszeresen a konyhaasztalnál írja a leckéjét.Bizony mindig ez a kép jut eszembe magamról.Még az akkori illatokat is érzem.Két copf a fején,és olvas.(Ragaszkodván egyetlen konzekvens betűtévesztéséhez a B-D problematikájához.)Amúgy egészen folyamatosan olvassa az ismeretlen szöveget,most épp a kötelező olvasmányt,Ágacskát.
Néha feledékeny is..pl. kimegy a fejéből,hogy környezetből dolgozat lesz.Persze át se néztük..
Kiderült,hogy a mi lányunk dombságon lakik..síkság helyett.Persze akadnak itt buckák,épp az utcánk sarkán is egy hatalmas.Talán ez tévesztette meg a gyereket..
Megállapítottam tehát,hogy az élet csodás.Rend van benne. Viszontláthatod pl.a legjobb pillanatait,mint egy nosztalgikus képet.Láthatod régi aranykorod.Nézheted apróbb bukásaid más szemmel,és megélheted akkori sikereidet is.Mindezt persze más perspektívából,szülőként.Mégis,amikor ezek visszaköszönnek.. azok szintén emlékezetes pillanatok.

2011. március 1., kedd

Csendélet este


Falánkság

Hiába na,a bűn,az bűn.
Az ember meg néha meggondolatlanul cselekszik.
Ezen körülmények játszottak közre abban,hogy majdnem elveszítettük kicsi kutyánkat.
Apa kocsonyát főzött.Maradt belőle jó sok,tömény csontocska.Mondtam én neki,hogy ennek a kutyának egyáltalán ne adjon csontot,de ő úgy gondolta,hogy a kutya az egyszerűen kutya.Mint ilyen..néha eszik csontot is .Maximum az eb méretét nem vette figyelembe,no meg a mohóságát.A 3 kilós kutyának odaadta a mennyiségét tekintve felnőtt embernek való kocsonyát,jórészt csontot.Lilike meg volt olyan szíves,és megette egyszerre.Azt,hogy melyikre voltam mérgesebb inkább ne firtassuk..az ember vállalja ugye a felelősséget,miután a képességei kicsit magasabb szintűnek mondhatók.
Elég az hozzá,hogy a kutya másnap elkezdett sugárban vért hányni(A gyengébb idegzetűek itt hagyják is abba az olvasást.)a három gyerek meg sikítva rohangált a lakásban.Hatalmas volt az ijedelem.Én meg bőgve,mindenről megfeledkezve autóba vágtam magam kutyástól,és irány az állatorvos.A dokitól már jó előre elnézést kértem,hogy a táskámat sem hoztam,így pénz sincs aktuálisan nálam.Nagyon sírtak a gyerekek,és nem gondolkodtam.Láthatta,hogy eléggé megviselt az ügy,mert csak nyugtatott.A kutya ott is hányt,konkrétan az orvost is eltalálta.
Begyulladt a gyomornyálkahártya,és a gyomor nem tudta azt a sok kálciumot feldolgozni,amit a csonttal bevitt.A csontocskák még ott álltak az emésztőrendszerében.Kapott két szurit is,és diétára ítéltetett.
Mire a kutyát hazahoztam a család teljes depibe süllyedt. Az orvost kifizettem,és reméltem,hogy vége is a kálváriának.Gondoltam persze,hogy ennyivel nem ússzuk meg.
Lili lassan javult,néha hányt,és teljesen magába roskadt.Apát meg mardosta az önvád,így meg is fürdette az ebet,sőt meg is fésülte,sőt copf is készült a hajába(akarom mondani szőrébe).
Vasárnap este már meleg tejjel itattuk,ráadásul fecskendővel.Talán ez is segített.Végül megindult az emésztése,és jobban lett.
Amiért leírom ezt a történetet,az maga a tanulság.
A mohóság,falánkság tényleg bűn,akár bele is lehet betegedni,pusztulni..
Nem minden kutya él csonttal.
Az ember pedig felelős.Nekünk kell mérlegelni,és jól dönteni.