Én magam is ilyen szerencsés voltam,mert az akkori érzések,így közel 33 év múlva is éppolyan valódiak,és közel olyan élettel teliek.
Nem napi szintűek,de az igazi,megfoghatatlan kapcsot,hangulatot kevesek közt, mellette,az ovis barátom mellett érzem máig.(ahogy idén Augusztusban Füreden..)
Ati ma Bencénél játszott,múlt héten Bence volt nálunk.
Volt ereszd el a hajam itt is,és Bencééknél is.
Igazi egymásra találás,az a régi harmónia.
Ők nagyon együtt voltak az oviban.
Sajnos Bence Budapestre jár suliba.
Négyen voltak jóban kisfiúk,és hárman együtt is maradtak a suli kapcsán.
Bence nem.Atihoz viszont ő áll a legközelebb.
Este fekszik a kicsi fiam az ágyban,és elmélázik az élet nagy dolgain.Végig veszi a mai nap klassz pillanatait,amikor is térden csúsztak,ordítottak Bencéék folyosóján.
Aztán kérdez..
-Mi lesz,ha a Bencének majd lesz újabb jobb barátja is ,mint ő?
Mit mondhatnék,csak nézem a bánatos szemét,és tudom,hogy egy igazán emberi érzés talált rá.Érzékeny,mint én magam,és nehezen lép tovább,nehezen enged el...
Nyugtathatnám,hogy most is jóban vannak,és itt vannak a hétvégék..De az mégsem olyan,mint amikor minden nap együtt voltak az oviban.Olyan már nem lesz,mert mára nagy iskolások.Ati jól érzi magát,a helyén van,csak épp nem maradtak ők ketten együtt.
Az idő telik,és változnak a dolgok.
Mégis hatalmas dolog,hogy egy kis gyerek ilyen szép érzéseket fogalmaz meg.A szeretett személy távolodásától, elvesztésétől való félelmét.
Azt,hogy mennyire jó,és fontos szeretni azt a másikat.
Őszintén szólva meg is sirattam a szavait,de az idő megy,és a világ változik.
Talán..itt lesznek a hétvégék..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése