PAFF!

Kivagyok..
Éjjel csengett a telefon,úgy fél kettő lehetett.Hosszan csengett,először azt hittem,hogy már ébreszt.
Elég kóma voltam,így épp csak rápillantottam,de addigra le is tették.A hátsó szomszéd volt.Annyira nem voltam észnél,hogy kérdéseket tegyek fel magamnak,ugyan miért is hívott..
Reggel hívtam fel őket.
Azóta kivagyok. Éjjel valaki bejött hozzájuk a kertbe,és valamilyen eszközzel elkezdte vágni az ajtón lévő redőnyüket.Be akart menni.A szomszédunk Edit,3 éves kisfiával volt otthon.Hallotta a motoszkálást,de be volt nagyon tojva.Szerencsére épp akkor ért haza a párja,aki elriasztotta a behatolót.Felénk menekült a betörő,átugrott a kerítésünkön,és nálunk futott végig.Kinéztem az ablakon,és láttam...Ott voltak a lábnyomai a szűztiszta hóban,a háló ablakától 3 méterre.Szaladt,csúszott végig a havon,ahogy elmenekült.Látszott a nyomokon,hogy sietett.Végigszaladt ott,ahol nyáron a gyerekek medencéje áll,el a homokozó,és a hinta mellett.Egy rossz szándékkal érkezett idegen.Nagyon megrázott.Talán érzékeny is vagyok,de kezem-lábam remegett.Bent nyugodtan aludtunk a gyerekekkel,míg kint a kertünkben egy betörő szaladgált.
Átugrott a következő szomszédba,mert a mi kapunk nehéznek látszott a kovácsoltvas tüskéivel.Bátyáméknál két kutya is akad,gondolom arra nem mert elindulni.
Megrázott a dolog,hogy a privát zónánkban ólálkodott valaki.
Egyértelmű volt,hogy a szomszéd házban otthon vannak,mert kocsi is parkolt az udvaron.Ennek ellenére vágni kezdte a redőnyt.Mit tett volna,ha bejut?Szinte repült át a kerítésen,mert az első nyom túl a sövényen,úgy másfél méterre van.Hiába,gondolom már gyakorolta ezt a "szakmát".
Félek,mert ilyenkor meginog az ember biztonságban vetett naiv hite.
Mi becsülettel dolgozunk,élünk.Befizetjük a befizetni valókat,gyűjtögetünk,hogy nyaralni tudjunk menni,hogy a gyerekeknek meglegyen mindene.Mások egy kerítésen ugranak át,és betörnek.Ott menekülnek el, a mi becsületes,ártatlan világunk mellett...
Szerintem nagyon gusztustalan dolog..Most eléggé paff lettem..

Barát

Igazi férfi barátságról van szó,ami egy 5és fél éves,illetve egy két hete 5 éves között köttetett.
Igaz,ami igaz..Ati nem igazán kedvelte eddig az ovit.Amíg Petrus is odajárt, kicsit jobban megtalálta a helyét,de az idei nevelési év nem ment olyan könnyen neki.
Nem mondanám,hogy bárkivel is igazi gondja,baja volt,de olyan kis magányos farkasnak éreztem.Tudtam,hogy nem érzi biztonságban magát valamiért,hogy nincsenek igaz szeretetkapcsolatai.Persze szereti ő az óvónénit,óvóbácsit,dajkanénit,csak a gyerekek felé nem nyitott eléggé.Akivel barátkozott volna,annak más a legjobb barátja.Summa- summája elvolt ő,de úgy lógott a levegőben.Gyakran mondta,hogy nem szeretne menni.Mindig megkérdezte,hogy holnap lesz-e ovi,és örült a hétvégének .Mígnem megszületett élete első,igaz barátsága.Bence!Olyan szeretettel mondja ki még a nevét is.Én is nagy szeretettel gondolok a kis mosolygós,barna hajú Bencére.Ő már nagyobb,mondja Ati,hisz már 5és fél éves..mintha az fél év oly sokat számítana.Bence ügyesen rajzol,és szeret is alkotni.Atit is felbátorította,sőt sokat tanult Bencétől.Együtt ülnek oda a kis asztalhoz,rajzolnak,kivágnak,dolgoznak.Reggel már az ajtóban várja a kis barátja.Cinkosan összemosolyognak,megmutatják egymásnak az aznapra behozott kincsüket.Bence addig vár ott,amíg Ati el nem készül.
Itthon is sokszor elhangzik,hogy Bence így,és Bence úgy.
Már nem azt hallom,hogy nem akarok oviba menni.
Annyira jó érzés látni,ahogy megéli a gyerek ezt a szép emberi kapcsolatot,a barátságot.Tényleg férfi barátság,ahogy pacsit adnak reggel egymásnak, férfias minden gesztusuk.Nagyon jó,hogy ez az érzés biztonságot ad Atinak.
Aztán amikor a labdás tornát elfelejtve,korábban megyek Atiért,és folyóson szerencsétlenkedem egy hisztiző 20 hónapossal,akkor valaki a segítségemre szalad.Bence. Ati tornán van,de kihoztam a zsákját! Hiába,egy igaz barát mindenre odafigyel.
Szervezzük a szülinapi bulit is most,hogy talán(?)letudtam a félévet.Az első felsorolt meghívott sem lehet más,mint Bence.
Barátság..a javából..

20

Szabi ma épp ennyi hónapos.
Most épp a beszédén gondolkodtam el.
Talán az idő az,ami messze távolból nem engedi felidézni,hogy mit is tudtak ennyi idősen a többiek.Mégis összehasonlító vizsgálatokat végzek,holott egyáltalán nem vagyok ennek híve.Tesók közt mégis aranyos lehet.
Valamiért ahogy megy az idő,úgy emlékszünk vissza,mintha Fú a másik ennyi idősen biza jóval többet tudott volna,holott mégsem.
Ezért is érdemes feljegyzéseket készíteni.Miért is ülök ugye itt.
Nos,Atika repertoárja 2006. augusztusában,19 hónaposan.(Itt van adott feljegyzésem,de nagy különbséget nem gondolnék..)
Atika
pancsi-tancsi
tata-kaka
enni
inni
tejcsi
bele
mami
papi
pacsi
keze
sapi
ajtó
kulcsom-tulcsom
gyöngyöm
szerelek-szeretlek
tui-túró rudi
dabda-labda
nem
adide
toja-tolja
Lüszi-cica neve
halló
jaj-jaj
ne síjá!
sziapá
lesett-leesett
baba


Szabi
Vau-vau
cica
anya
mami
apa
Ati
Peja-Petra
ajtó
autó
kaka
kakaó
sziatok-sziasztok
inni
nem
hami
enni
éni-énis
netom-nem tudom
kiakiá-ki a király
cici
néni
pátá-párna
macsi-maci
halló
jaj-jaj
Ati ditti! Ati nyisd ki!
fáj-páj
ányim-enyém
inta ointa-hinta-palinta
ott
baba
íd-így
oppá-hoppá
lessé-tessék
Nos,úgy gondolom,hogy közel hasonló a szókincsük mennyisége.
Más most,és akkor is más volt.Atival sem lehettem annyit,amennyit szerettem volna.Szabi is más szituációkat él meg.
Itt vannak egymásnak,mintának.Ennél jobb minta talán nem is lehetne!

Este

Újabb megközelítés

Van egy blog,rendszeresen olvasom.(Szirka) Az anyuka írt egy olyan postot,ami mélyen megérintett.
Arról is szólt,hogy ki miért vállal gyereket.Hogy büszkélkedhessen talán vele?pl.Az ő gyereke lett legelőször szobatiszta,és az övé kezdett el leghamarabb járni,sőt ő volt a legjobb tanuló is..Időközben pedig épp a lényeget veszítjük el..Nagyon igaz amit megfogalmazott.
Talán sokan meg is fognak rám haragudni most,de teszem hozzá ,én is esendő ember vagyok,ember mivoltom egy aspektusával szembesültem, épp erről írtam az előző postban.
Elvárásaink vannak már a magzatunk becsült méretével kapcsolatban is,és bizony össze is hasonlítgatjuk.Lehet tagadni,vagy sem,de ugye már itt megjelenik valami.
Aztán a születési súly,mozgásfejlődés,evés,szopott mennyiség,kaja mennyisége..
Igen,ezek általában témák az anyukák között.
Sőt,az utcán is megállítják az ember lányát,hogy de szép a babája,és mennyi idős,mit tud már..Aztán az orra alá is dörgölik,ha netán kisebb,mint amire a kora alapján számítottak.Nos,már itt mérjük,mérik..Holott mennyire nem lényeges.Az ember mégis ember.
Talán vannak szülők,akik mindezek alól teljesen ki tudják vonni magukat.Lehet!Én mégis azt gondolom,hogy az emberek zöme foglalkozik ezzel,pont azért mert eszméletlenül teljesítményorientált a világunk.
Aztán az oviban jönnek a faliújságon megjelenő rajzok.Ott azt kezdik persze méregetni,mérni,hasonlítani,hogy kinek rajzol legjobb embert a gyereke...Kinek a gyereke mondja a leghosszabb verset az Anyák napján,farsangon..stb..kinek tud már írni-olvasni a nagycsopis manója,mert az milyen nagyon jó már!OK én elhiszem,sőt tudom is,hogy akadnak fogékony,kiemelkedő képességű gyerekek,aki megtanulnak maguktól is írni,olvasni.Mégis azt hiszem,hogy zömében nem erről van szó,hanem tudatos tanítás eredményéről.Ez a tendencia.Petrám osztályában is többen tudtak már írni-olvasni,amikor szeptemberben betették oda a lábukat.Emellett pedig talán épp nagyon fontos,más területek nem kapnak elég hangsúlyt.
Engem ez a teljesítmény centrikusság egy ideig hidegen hagyott,mert későn kerültek oviba a srácaim,és mert ami mindezt megelőzte,az megtanított sok dologra minket.Megtanított értékelni a nem feltétlenül mérhető,és "versenyképes" dolgokat.Persze én is büszke voltam,amikor 3 évesen kirakta a lányom az 54 db-os kirakót,de más volt a helyzet.Jobban örültem volna,ha egy oviban,a társai közt éli vidám gyerekéletét,de ő akkor nem járhatott oviba.
Aztán az oviban már szembesültem a méricskével,ami rám,mint külső kontrollos emberre persze hatott valamicskét.Igen,de elve más attitűddel álltam a dologhoz.
A kislányom ügyes volt(most is az, a múltidő az ovira vonatkozik) írt betűket,számokat magától is(mert lemásolta),szépen fejlődött,én nem treníroztam..foglalkoztam vele,tudatosan tettem,de nem tanítottam meg olvasni,holott igazán kézenfekvő lehetett volna.
Most kicsit bizonytalan,és ezt jól látom.Pont azért,mert értek hozzá.Azt is tudom,hogy tenni kell ezügyben valamit,mielőtt nagyobb gondja lesz.Mielőtt másodlagos"tünetek" társulnak mellé.(Itt nem a feltett kép,a jó kép.A félévi mérés teli van piros javítással..ez az igazság.Azt nem illusztrálhatom,mert nem adják haza.Itthon,amikor velem dolgozik,és koncentráltabb a figyelme,akkor nem vét annyi hibát.Pont úgy,ahogy a legtöbb gyerek..Egyedül,a feladathelyzetben már más a helyzet.)Ami megrémít az az, hogy engem is beránt a teljesítményorientált,százalékolós,méregetős világ,kiegészítve a magam neveltetéséből származó maximalizmussal.Holott a szakmám szerint jól tudom,hogy mi is ilyenkor a teendő,és ugye minden gyerek egyéni tempóban,meg másként fejlődik..és lehetnek nehézségei..stb..)
Hányszor furcsáltam,hogy az óvodai szűrés alkalmával kiválasztott, fejlesztésre szoruló gyerekek szülei milyen nehezen élik meg az én tanácsadó,segítő szándékomat.Félnek a környezet megbélyegzésétől,hogy a gyerekükkel foglalkozni kell,fejlesztésre kell járni vele.Ez egy tendencia.Néhányan épp emiatt le is morzsolódnak.Aztán később látják be,hogy a külvilágnak akartak talán megfelelni.
Aztán ott az iskolérettségi vizsg.,amikor nem javasoljuk suliba a gyereket,de mégis elviszik,mert ez egy szégyen..Mi az,hogy az egész nagycsoport megy,csak az övé nem.Meg kell mondjam,jobban meg tudom érteni ezeket a szülőket.Ráadásul úgy gondolom nem is feltétlenül ők a hibásak abban,hogy így éreznek,gondolkodnak.
Épp ezért magamra tekintek furcsán,amikor türelmetlen vagyok esetleg,és a sokadik rosszul kapcsolt betű után morgok a gyerekkel.
Hallom a suli kapujában a párbeszédeket,hogy a te gyerekednek hány százalékos lett a félévi matekja? Milyen pontot ,csillagot kapott a félévire?Elsőben! ÚÚ!az enyémnek ám 100%lett!
Nem,itt sem a szülő a hibás feltétlenül,csak épp meg kell felelni.Neki is ,mint szülőnek,és a gyerekének is.
Nem látjuk a lényeget!Nem a gyereknek kell megfelelnie valami külső elvárásnak,legalábbis nem ez az elsődleges..Nem az a lényeg,hogy mindenkinél előbb szobatiszta legyen,vagy hogy az enyém írjon először betűket a kortársai közül.Még akkor sem ez a lényeg,ha tényleg ő a legeslegügyesebb!Nem kell megfelelnie külső kényszereknek.Nekünk,és a világnak kéne megfelelni a gyereknek,mint individuumnak!Elfogadni,ha ő épp lassabban fejlődik,kisebb súlyú,másként tud tanulni,később kezd el járni..Nekünk kell megfelelnünk,és nem neki.
Azért kellett ezen ennyit agyalnom,mert azt éreztem,hogy olyasmi uralkodik el rajtam,és felettem,ami nem belülről jön.Belülről épp jól helyre lett téve.Én frankón megmondom,hogy nem így álltam neki,holott írtam már a magam történetéről.Épp ezért nem akartam így nekilátni.Most mégis elhatalmasodott rajtam.
Nem arról van szó,hogy én erre rágörcsöltem volna nem ,hanem arról,hogy tisztán szeretném látni újra a lényeget.Olyan tisztán,ahogy az anyuka ,akiről írtam.

http://szirkababa.blogspot.com/2007/11/s-mi-szrjk-ket-hogy-ne-szlessenek-meg.html

(Más a megközelítés és az első pár gondolat után,a 3. bekezdésben jön az,ami számomra most nagyon lényeges volt!)
Nos,ez még hiányzott!

Petruskám és a suli

Nos,a helyzet összetett.
Próbálom magam is reálisan szemlélni,ami szinte lehetetlen.
Matematikából nagyon ügyes a kiscsaj.Általában 100%,vagy annak közelében mozgó a teljesítménye.Piros csillagot kap minden felmérőre.Szereti is,és elég jól számol.Eszköz nélkül is biztosan végzi az alap műveleteket 9-ig.
Olvasás...Van néhány konzekvens betűtévesztése,melyeket nem is mindig tudok hová kötni,nem tipikus hibák.Nem a hang képzésével függ össze,nem is a vizuális képével,vagy az auditív differenciálás problémájával.Néhány betűt kihagy.Azt gondolom,hogy itt azért nincs komolyabb problémája.
Aki miatt íródik a poszt,az talán önző mód,ismét én vagyok.Írnom kell róla,épp Petra miatt.
Nos,nehéz átkerülni a másik oldalra,és szülőként nézni az iskolát.
Nehéz elvonatkoztatnom,és nem levonnom elhamarkodott következtetéseket.Nehéz nem megrémülnöm.Épp azért ,mert nehéz..épp az ellenkezőjét teszem.
Nehéz odaállnom a tanító néni elé,és egyeztetnem vele a "problémákról".Ő sem egy laikus szülővel áll szemben,így nyilván neki sem feltétlenül egyszerű.(Főleg,hogy a találkozót is én kezdeményezem,mert túlaggódom..?)
Petrus az írás terén mutat nehézségeket.Kihagy,felcserél betűket,nem is mindig tájékozódik jól a vonalrendszerben.Motorikus tempója lassabb,ezt tudtam előre is.Szétszórt kicsit,már jó pár radír elveszett,és sok ruhadarab is csak nagy batyuként,sok hét múlva került haza.Persze elsős,így ez valahol nem is csoda,de mindemellett az én reakcióm sem átlagos.Magamban kell helyretennem a problémát,mert a tanítónéni is azt mondja,ez még nem az amikor meg kell ijedni,amit persze én is így gondolok,ha nem szülőként gondolkodom.Ez egy folyamat,és ugye lehetnek menet közben nehézségek.Azért ,ha nap,mint nap "ezzel" is dolgozik az ember,hát megijed.Persze ,amúgy ez legyen a valaha is felmerülő legnagyobb problémánk!
Egy valamit le kell márt most küzdenem.Saját magamat.Nem lehetek teljesítményorientált,és nem várhatom a lányomtól(ahogy a fiaimtól sem) hogy tökéletesek legyenek.Már most meg kéne értenem,hogy a pedagógus gyerekének is lehetnek nehézségei.
Ráadásul mindjárt levetítem magamra.Nem készítettem fel eléggé? Holott annyit foglalkoztam vele,és nagyon tudatosan építkeztem.
Igen,nem élhetem ezt meg a magam "kudarcaként",de ez nem is a gyerek kudarca.Nem kudarc,hanem része az életnek.Nem lehet mindig,minden tökéletes.Talán én akkor érzem magam biztonságban,ha minden az.Még mindig így van.Ahogy nem takaríthatok,pakolhatok minden nap full extrán,és nem kaphatok mindenre ötöst 34 évesen,három gyerek mellett.
A kislány jól érzi mi az elvárás vele szemben,látja,tapasztalja nap mint nap.Ez nem jó.
Ráadásul rövid ideig járt oviba,ott is pici csoportba került.(Nevelői szobát alakították ki csoportszobának,mert sok a gyerek,nem fértek már el.Azóta bővült az ovi.)15 gyerek járt oda,ahol az én kislányom egy vezető személyiség volt.RSG-re járt,ahol ő volt a hullahopp bajnok,empatikus,érzékeny,segítő beállítottságával mindenkihez odafordult,és mindenki szerette.Nem tapasztalt meg elutasítást a gyerekektől.
Itt nagy az osztálylétszám,és sok a domináns személyiség.27 főből 21 lány.Petrus nem tartozik a legnépszerűbb gyerekek közé,és az elutasítást is megtapasztalta már.
Mindemellé belépett a követelmény,mert bár nincs osztályzat az alsóban,de százalékos értékelés keményen akad.Mellette a lefordított jelnyelv,hogy csillag,vagy piripont,vagy esetleg semmi..A tanítónéni egy tündér,halkszavú kolléganő,akit igazán imád a gyerek.Az iskola mégis követelményekkel,kötelezettségekkel jár.
Talán mindez sok változás egy kislánynak,most épp pont az enyémnek.Hány szülőbe próbál lelket önteni az ember,most épp magamat is meg kell támogatnom,pont az ő érdekében.
Sok minden van a háttérben.Sok aggódás,és téves elvárás a részemről.
Főként saját magammal kapcsolatos elvárások,melyekről épp magam miatt is ,de főként miattuk kell belátnom,hogy nem olyan fontosak.
Nos,a tanítónéni szerint nincs túl nagy önbizalma sem,ami szintén új aspektus.Oviban volt,bőven volt.Persze,nem is volt követelmény,és vázoltam,hogy a közeg is más volt.
Mindenki dicséri,hogy milyen kis szép,szóval ebben tuti nincs hiány.Egyszerűen nem akarok valami olyasmit generálni,amit józanul végképp elutasítok .
Empatikus,mondja a tanítónéni.Igen,ez a pont az,amikor én persze elsírom magam.Biztosan furcsán hat a dolog.Az,hihetetlenül érzékeny,és odaadó.Olyan természetesen jön belőle a segíteni vágyás.(Gyógypedagógus az anyja..mondanám most,ha a vállam akarnám veregetni,de nem,ez ösztönös, a lénye része,ebben talán bőven felettem áll..)
Fel van hát adva a lecke.Itt most nem a vonalrendszerekre gondolok.Egy szülőnek kell tanácsot adnom,s bár ez a munkám,most egy nehéz esettel állok szemben.Magammal!
Sok dolgot át kell értékelnem,és bár olyan kristálytisztán látom néha a lényeget,mégis ködössé teszik bizonyos téves meggyőződések.
Aztán ott van a hitelességem.Ebben előreléptem ebben a tanévben.Tudom már a másik oldalról is szemlélni a követelményt és tudom,hogy mennyire,de mennyire fontos felkészíteni a gyerekeinket.Jó,eddig is tudtam,de más így szülőként.
Felkészíteni?Nem,nem a trenírozásra gondolok most.A sok spontán helyzetre arra,hogy legyen érett biztosan az a manó,mikor odaáll.Azért,mert nem könnyű,és azért mert sok múlik rajta.
Sok múlik,és ezt Petruskám is tudja.Olyan drága,talán túl jól is tudja,amikor a napköziben a kis barátnőjét így figyelmezteti(hallomásból tudom,elmesélték) hogy tanulni kell,ha azt akarod,hogy jó állásod legyen később...
Persze,sokat hallanak a mai gyerekek,de van amiből talán sajnos keveset.
Gyakorolunk,persze eddig is tettük.Nem szívesen működik közre,és én még ezt is képes voltam nehezen megélni,pedig jól tudom,hogy az anya-gyerek kapcsolatot"sérti" ez a fajta viszony.A legtöbb gyerek nem jól működik,ha a szülővel kell tanulnia,főleg egy pedagógus szülővel.
Meg is kaptam bizony,hogy jaj anya,csak azért tudod ilyen jól,mert te is ezt csinálod...Igen,igaza van.Aztán az is igaz,hogy minden szülő segíteni akar,és mindenki beleesik talán ebbe a hibába.Hó,jól emlékszem még,amikor a pedagógus anyukánk minden délután kikérdezett minket a tesómmal,vagy amikor szegény rosszul élte meg azt,hogy elhagytam a ceruzáimat,radírjaimat,ellenőrzőmet. Emlékszem,vissza is"zavart" érte a suliba.Tudom,máig tudom,hogy jót akart,de gyerekként megrémisztett. Nem volt számomra jelentősége a radíroknak,ceruzáknak,sőt az ellenőrzőnek sem.Gyerek voltam,ő pedig épp abba a hibába esett talán,amibe én most készülök belelépni.Gyerekem,te pedagógus gyerek vagy!És akkor mi a fene van? A sok elveszített radíron,és szamárfüles cuccon át is ember lett belőlem.Nem voltam mindig tökéletes,de mindig úgy éreztem,hogy annak kéne lennem.Ez túlfeszíti,frusztrálja az embert.Én ezt nem kívánhatom a magam kincsének.
El kellett ezen gondolkodnom így is,leírva is.Nem titkolhatom magam elől sem ezeket az érzéseket.Messzire nyúlik a gyökerük,és úgy látom több okból is itt az ideje,hogy ezeket a gyökereket elvágjam.
Gyakorolunk,persze fogunk,de inkább önbizalmat növelni,és nem megfelelni vágyni.Persze vonalközbe is irkálunk majd,mert tuti nem tudom végleg megtagadni önmagam.
Feldolgoznom,és lereagálnom kell másként magammal kapcsolatban,és akkor Petrussal is menni fog.
Mellesleg tényleg nincs ám egetverő probléma,lásd a képet..


Nos,eképpen próbálok tisztán látni.Hiába,szülőnek lenni mindig újabb tanulási folyamat!

Elvitték

Elvitték őket a mamiék.Mindhármat,bizony még Szabit is.Most először.
Úgy állt a helyzet,hogy épp összeomlani készültem,csendben és vidáman.
Jó,titkolom,meg ugye túlzó is vagyok,de mégis..
Félévzárás van,így statisztikát,félévi beszámolót is kellett írnom,és 4 doga volt erre a hétre,amit máig le kellett volna adnom.Egyet nem sikerült. Aztán ott van,amit újra kell írnom.
A statisztikát 100 feletti gyerekszámról írtam,heti bontásban,táblázatba pálcikázva,a másik kezemmel meg dolgozatot csináltam,közben dolgoztam.A gyerekeket hozom-viszem,Petrával tanulok minden délután..(Mostanában kever néhány betűt..majd egy külön litániában kap a dolog helyet.)
Fú..béna,hogy mostanában ennyit írok erről,erről hogy milyen "nehéz" nekem..de evan. Bár a nehéz ugye nem itt kezdődik,meg hát mindenki a maga sorsának kovácsa,amekkorát harap az életből,azt kérem tudja megrágni is.
Nos,mégis bedőltem kicsit.
Így mamiék a segítségemre siettek,és elvitték hétvégézni a 3 gyermeket.
Bánt persze,hogy "önös érdekeim" is motiváltak...A srácok viszont alig várták.Eredetileg Petra nem ment volna,mert neki tanulni kell ,de végül kisírta magának.
Szabi meg üvöltött,hogy menni kell,akkor rendesen fájt a szívem,amikor a kocsiba raktuk,és sírt,csak sírt..
Ott semmi baja nem volt már.Rámol,pakol,kiabál a mami után,megevett egy felnőtt mennyiség vacsorát,aztán hálózsákban nyomult a nagyokkal.Együtt alszanak hárman,egy nagy szivacson.Amikor telefonon beszéltünk a mamival,csak azt lehetett hallani,hogy nagy sikítás,vihogás van a háttérben.
Tehát csak én vagyok picit lelkifurdis.Jó,persze már nem pár hetes,hónapos baba Szabi sem,nem hogy a két nagy..Már elég nagyok,hogy menjenek,és jót is tesz nekik is.Azt mondták,alig várják,hogy ott egyenek pirítóst,mert a maminál az finomabb.Annyira cukik.Ilyenkor tanulnak más szabályokat,viszonyulásokat,nyílik körülöttük a világ.Mennek kirándulni,stb..Néha kell ez.
Gondolom most már rég alszanak,és a kép valami ilyesféle lehet most ott is.(Hogy én hol alszom éjszaka? Hm?Itt,igaz szűkösen,de ez a legeslegeslegeslegjobb hely a világon.)
Hiányoznak!

5 éves státusz és 18 hónapos oltás

Ezeken voltak tegnap a fiúk.
A státuszlapot remekül töltötték ki Atiról.(Tanuló védőnő volt apánk szerint..) Sajnos én dolgoztam,így az apjuk vitte el őket.Neki nem is tűnt fel a hiba..
A fejléc Petra adataival volt kitöltve. gest. hét 34. születési súly 2100g...
No,már ezen meglepődtem,hisz Ati adataira számítottam.Jó,elcserélték.
Aztán amikor a magasságánál a 98 cm jelent meg..Akkor végképp.Persze,valamikor 3 évesen tán annyi is volt,most meg közel 108 cm.Nyáron épp a védőnők mérték 106 centinek..
A lapot persze az óvónéni sem fogadta el így,szóval mehetünk újra.
Az mondjuk érdekes kérdés,hogy így mi értelme az egésznek.Senkinek nem tűnt fel,hogy egy átlagon aluli magassághoz a súly kornak nagyjából megfelelő.Így egy tömzsi,duci gyereket kellene látni.Ati minden,csak nem tömzsi.19.5 kg a 98 centihez.. :)
Újabb út az egészséges rendelésre.
Szabi megkapta az elmaradt oltását.Nagyon sírt. Súlya 12.6kg hossza pedig 82cm.Bár ezek után kételkedem...(Na jó,az megnyugtat,hogy a bölibe rendszeresen mérik.Ott is 82 cm volt,és 12.9 kg.Így nagyjából stimmelhet.)Nekünk két hónapja nincs elem a mérlegünkben,így a mérlegfüggő anya nem tud mérni.Ez a magam szempontjából jó is,így ünnepek után.
No,ennyire "fontosak" pontosak ezek a vizsgálatok.

Na azért..

Kognitív fejlődés-neuropszichológia: 2010 01.13. 5(jeles)
Na azért ez már vigasztal..

Anya+lánya

Tegnap zárthelyit írtam.Szombaton,ó miért is ne..Ráadásul hatalmas vívódások vittek el odáig,hogy egyáltalán folytassam az egész tanulás projektet.Írtam már,hogy múlt héten benyeltem egy karót,ami az eddigi felsőoktatási karriereim során nem fordult elő.(Na jó,gyak.jegy volt..vizsga nem..)Most megveregetem a vállam,hogy ügyes voltam,és főleg teljesítmény orientált.Picinykét több időm is volt,csak morzsányit.. :)
OK.Már jó a kettes is,csak azt az időt,amit erre fordítok,azt bánom.Egyest kapni,holott éjszakákon át anyagot gyűjtöttem,olvastam,fogalmaztam.Beadandó doga,amolyan szubjektív dolog.Azért,ha látom,hogy dolgozott rajta a delikvens,én biza csak adnék rá egy kettest No,mindegy.
Vívódtam tehát,mert ugye.. Kell ez egyáltalán?Három gyerek,munka mellett őrültségnek tűnik.Szabadidőm nuku..sorolhatnám.Végül csak elmentem a zárthelyire.Szeretem a csajokat,a bandát akikkel együtt nyomulok,meg kell csinálnom,elkezdtem,hát muszáj.
Névsorolvasással kezdtünk.Két csoport volt,így az A,B jelet is oda kellett mondani a névhez.A tanárnő nyolcvanvalahány éves(vicc nélkül) de igazán kortalan.Ráérős.Egy óra is eltelt,mire a kérdésekig jutottunk,mert ott volt pl. a névsor.Aztán az írásvetítővel nem boldogult a tanerő,nem tudta lehúzni a vásznat.Egy lelkes,fiatal kolléganő a segítségére sietett.Felállt egy székre,de még onnan sem érte el a fogantyút.Akkor ugrálni kezdett,hogy majd úgy elkapja.Ettől a kortalan tanárnő kicsit megijedt,de megajánlott pár plusz pontot a dogában,ha megoldja a helyzetet ez a vállalkozó hallgató..Végül egy fehér holló,férfi kolléga ment ki,hogy majd ő eléri a székről,de ő sem járt sikerrel.A tömeg ekkor azt követelte,hogy emelje fel a srác a csajt.Itt már a komédiát súrolta a dolog,a magyar felsőoktatás technikai felszereltsége.A lány végül ismételt szökdeléssel érte el a célját.
No,tehát a névsor olvasása..
Egyszer csak két egyforma vezetéknév következett egymás után,elég ritka hangzású.Két név,akik egy helyről jöttek.Láttam őket korábban is,együtt szoktak ülni.Azt gondoltam kollégák talán.A tanárnő is kilesett a papírja mögül,és rákérdezett,hogy rokonok-e a hallgatók.
Igen,anya és a lánya!
Csak néztem őket,ahogy mosolyogtak ott.Annyira jó volt! Együtt járnak egyetemre,kvázi ugye a lánynak is megvan már az alapképzése.Nem gondolnám,hogy anya és lánya,mert az anya is szemtelenül fiatal.
Mennyire jó,mennyire ritka dolog lehet ez!Ahogy néztem őket,elképzeltem,hogy az anya gondozta babaként a kislányt,pelenkázta,felnevelte,irányt mutatott neki,hisz az ő szakmáját választotta a lánya.Mennyit aggódhatott az anya a lányáért.Mennyi közös élmény lakik bennük.Végig nézte,ahogy ez a kislány felnőtt,gyakorolt vele az általánosban...stb..
Most pedig A,B csoportként ülnek egymás mellett az egyetemen,unalmas szombat délelőtt,két hallgató,azonos névvel..
Nekem nagyon tetszett,mindjárt jobb kedvem lett.A dolgozatot is megírtam,csak görbüljön! :)