Lilypie Kids Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers Lilypie Fourth Birthday tickers

2010. június 30., szerda

Eclipse


Hiába,nem tehetek róla,de még mindig rajongok.Tudom,talán kicsit túlkoros rajongó vagyok,de nem bánom.Rögtön az első nap,még ma meg kellett néznem,és épp úgy élveztem ,mint az első két részt.
Ezzel meg is ünnepeltem az utolsó munkával töltött napomat a 2009/2010-es tanév során.Tavaly is hasonlóképpen és azonos személlyel ünnepeltem a tanév végét. Akkor valami nagy baromságot néztünk meg.
Szegény barátnőm,nem egy Alkonyat rajongó.Ez volt az első rész,amit látott,de tetszett neki!Leszámítva persze,hogy hoztam a formát,és a Westendbe rendeltem online jegyet a Campona helyett.Jellemző.Így a film elején kicsinyke hányingerrel is megharcolva, viszonylag elölről nézhettük a tini romantikát.
Éljen a VAKÁCIÓ!

2010. június 27., vasárnap

Little pet shop

Egy ideje tart már nálunk ez a mánia,bár változó intenzitással jelentkezik.
Néha fellángol,néha pedig csak parázslik.Bizton állítom,hogy jelenleg lángoló periódusát éli...úgy egy hónapja.
Van kb. 15 ilyen figuránk. Ezek az állatkák lehetőség szerint igen kicsik,így a gyerekek gyakorta el is veszítik őket.Elég csak leülni a kanapéra úgy,hogy tele a kezük a kutyusokkal,békákkal,cicákkal.Általában rögtön el is szórják,és akkor a lelkes szülő már csúszhat-mászhat hason,vagy négykézláb a padlón...keresve a picinyke barátot.Mágneses minden példány,így voltak már a hűtő díszei is.Ebben a periódusban kellett igazán óvatosan nyitogatni a szekrény ajtaját,mert buzgón hullott róla az állati áldás.
Az uncsitesóval rendkívül gyakran cserélgetik ezeket az apró barátokat.Amikor szorosan a kerítésre tapadva üzletelnek,mindig tudom,hogy egy kiskutya helyére érkezik esetleg egy gyík.A nagy áruházakban már én is lesem,hogy milyen felhozatal található apró állatból.Apa korlátoz a beszerzésben,mert lelkes anyaként,és önnön idegrendszert pusztítóként vennék még párat,hogy legyen mit keresgélni.
Mégis..annyira édesek a srácok,amikor megterítenek a dohányzó asztalon a kis állatkáknak.Ovi törcsik a szőnyegek,és a fa babaház bútorai szolgálnak asztalként.A pici, porcelán teáskészletbe vizet öntenek,amit aztán maguk isznak meg.Szabi készül elnyelni a teáskancsót magát..Mégis,van valami varázsa ezeknek a kis állatoknak,ami a gyerekeimre igen erősen hat.
Délután a neten szerettek volna újabb beszerzendő példányok után nézni,mikor videókra bukkantak.
Vannak,akik a kedvencekről filmet forgatnak házilag. Ez aztán olyan siker volt,hogy alkudoztak velem,ki hány ilyen videót választhat.Este mindenki választhatott kettőt.
Legújabb kérdés,hogy mi mikor forgatunk ilyen filmet.Főleg,hogy jelenleg még egy épkézláb fényképezőgépünk sincs..
Mindenesetre csodás érzés,amikor teljes összhangban,együtt játszanak.Imádom!Ezt az összhangot csak Szabi töri meg,mert ő biza olyan a Pet shop-ban,mint elefánt abban a bizonyos porcelánban..

2010. június 25., péntek

A legrosszabb..

Életem legrosszabb féléve.Mégis büszke vagyok rá,mert végre megtanultam lazábban venni,és nem véresen komolyan csinálni.Egy kurzust nem teljesítettem.Egyszerre volt a két előadás,két helyen pedig lehetetlen ott lenni.Ráadásul katalógus is volt.A Diploma munkámat pedig nem írta még be az ETR-be a tanár.Mindenesetre az is megvan,így 40 kredit kész lett a 42-ből.Már csak 1 félév,és vége..

Teljesített kurzusok

gyógypedagógia szak (MA, levelező, 2009) (BGGYK)
Kurzuskód Kurzuscím Kr. Időpont Teljesítés

Akadályozott fejlődésű gyermekek, fiatalok és szüleik támogatása 6 2010-05-14 5 (Jeles)

Diagnosztikus rendszerek a gyógypedagógiában 2 2010-06-19 2 (Elégséges)

Goldstein-féle szociális készségfejlesztő tréning 3 2010-05-14 2 (Elégséges)

Gyógypedagógiai pszichopatológia 2 2010-06-23 5 (Jeles)

Klinikai gyógypedagógia 1 2010-05-14 3 (Közepes)

Kognitív viselkedésterápiák 3 2010-05-14 4 (Jó)

Korai intervenció 2 2010-06-23 5 (Jeles)

Óvodás, kisiskoláskori fejlodési zavarok 2 2010-06-24 3 (Közepes)

Pszicholingvisztika 2 2010-06-09 4 (Jó)

Szakterületi gyakorlat/egyéni esetkezelés 2 2010-05-14 5 (Jeles)

Terápiás munka tanulásban akadályozott gyermekekkel, fiatalokkal és felnőttekkel 7 2010-06-14 3 (Közepes)

Vezetett kutatási szeminárium 2 2010-05-14 4 (Jó)

Teljesített kredit: 34 Hagyományos átlag: 3.75
Az összesítő adatok a fenti listák alapján kerültek számításra. A hivatalos adatok a képzési adatok menüpont alatt tekinthetők meg az index lezárása után.
Felvett kredit: 42 Kredites átlag: 3.76
Kreditindex: 4.27 Korrigált kreditindex: 3.45

Az az illat...

Emlékszem,amikor kislány voltam sokszor szimatoltam anyukám szekrényét.Olyan jó "anya szag" áradt belőle..
Ma hazajöttek a nagyok.Este azonnal alkudozni kezdtek,hogy a mi ágyunkban szeretnének aludni.Nagyon örültünk egymásnak.
Meg is ágyaztam,és miután Szabit lefektettem az a kép fogadott,hogy Petrus a pizsamámat szorongatva,szagolgatva közlekedik. Azt mondta,hogy olyan jó "anya szaga" van.Több sem kellett,hogy elérzékenyüljek!

2010. június 24., csütörtök

Hasmenés és derékfájás

Szabinak hétfő óta megy a hasa.Elég durva balesetek is akadtak a dologból.
Hétfőn mindjárt otthon is maradtam vele.Kora délelőtt olyan csúnyán elintézte magát,hogy totálisan át kellett öltöztetni,és le kellett fürdetni.Éppen ezért a fürdőben pelenkáztam át.Elég mélyre hajoltam,és felegyenesedni már nem is sikerült.Így a hasmenéssel küzdő ,és a derékfájós egészítette ki egymást a nap során.A többedik átöltözés,és fürdetés kapcsán már elég cudarul uraltuk csak a helyzetet.
Szabi így a héten itthon volt.A nagyok mamiznak,én pedig beosonok minden nap a munkahelyemre,mert minőségi mozgásról azóta sem beszélhetünk velem kapcsolatban.
Nagyon hiányoznak a nagyok!Holnap már jönnek haza!

2010. június 20., vasárnap

Tanévzárás

Eljött hát! Vége ennek a tanévnek.A legnehezebb tanév volt azóta,hogy dolgozni kezdtem. Petra elsős lett,Szabi bölcsis,én is suliba kezdtem járni ismét,mellette a munka.
Nem mondom,mert végül is mindenki jól vette az akadályokat,de nem volt könnyű.
PETRA pénteken megkapta élete első bizonyítványát.Szép lett,egyedül az írás az,amiben több hibát ejt. Majd leírom ide a szöveges értékelés pontjait.
Közben mellesleg úgy döntött,hogy az ált. isk. első osztálya után rögtön megkezdi egyetemi tanulmányait.Az iskolában már csak ügyelet van,oda nem akart menni.Szerdán vizsgázni mentem,és konzultálni a szakdolgozatom téma vezetőjével.Vittem Petrát,aki hősiesen beült velem az írásbeli vizsgára. hozott egy másodikos olvasókönyvet,és azt olvasgatta,amíg én írtam.A tanár egy velem egyidős srác volt.Nagyon tetszett neki a lányom. Először számára is adni akart egy tesztlapot,hátha kitölti (pszicholingvisztika).Többször megkérdezte tőle ,hogy esetleg súg anyának,és azt is megnézte nem egyszer,hogy épp mit olvas a kislány.
A vizsga végeztével pedig nagyon megdicsérte,hogy jöhet máskor is ,mert igazi komoly,fegyelmezett hölgy.Én meg azt feleltem,hogy hiába,nem lehet elég korán elkezdeni a vizsgákat..A szakdoli konzultációt is jól viselte a kis csaj,ott is szépen,csendben elvolt,figyelt.Leszűrte a lényeget..
ATESZ Befejezte a középső csoportot.Bár még volt ügyeleten,és lehet,hogy jövőhéten megy még pár napot.
Szűrjük a középső csoportos gyerekeket tanulási zavar veszélyeztetettségre. Logopédus kolléganőm nézte Atit is.A csoportjában neki lett legjobb a szókincs vizsgálata. 10 alatt volt a szavak száma,melyeket nem tudott. Ez a vizsgálat nem a legújabb,kicsit "elavult" a szókészlete,így nehéz is. Olyan szavak is szerepelnek benne ,hogy kucsma,kalász,kazal.. A szavak száma is magas.Nagyon büszke voltam Atira.Hiába,annak a rengeteg feltett kérdésnek megvan az eredménye..(Elfogult lennék? Nem én vizsgáltam...A vizsgálat pedig objektív.)
A grafomotoros részeket vizsgáló tesztekről még nincs információm,de az úgy hiszem, gyengébb lesz..
SZABOLCS eltöltött egy évet a bölcsiben.Rengeteget fejlődött.Egyedül eszik,iszik.Szinte folyamatosan beszél.Mi ez?- kérdést rendszeresen,adekvátan használja.A bilivel is rendszeresen próbálkozik,több-kevesebb sikerrel.Nem baj,hónap végétől itthon leszek,és akkor ráállunk a bili témára.

Elviekben megvan az összes vizsgám. Nem mindről kaptam még visszajelzést,de talán meglesz mind.Tegnap volt az utolsó írásbeli.Sok tantárgyat felvettem,így nem volt könnyű.Nagy változás,hogy nem görcsölök rá. A tegnapi vizsgám pl.kettes lett. Túlélésre megyek.Régen ez elő nem fordult velem.Ma úgy gondolom,hogy gyerekek,család,munka mellett ez jó így.

Petrusom nem csak velem jár vizsgázni,hanem osztálytársakhoz is bekérjük őt.Volt Bettiéknél,és Miriéknél is a héten.Nagyon jól érezte magát.Mirinek 2 lánytesója van,de szerintem simán elmenne a tesók közé az én kislányom is.Buszra is ültek,ahol is nagycsaládos jegyet vett nekik Bea.Petrát is tesónak vették simán..





2010. június 12., szombat

Vizes nap 2.

Idén is megrendezésre került a Fővárosi Vízművek családi napja.
A tavalyi nekem jobban tetszett,több játék volt a gyerekeknek.
Azért ez sem volt persze rossz,fárasztóbb volt a tavalyinál.Azért is volt az,mert Szabi jelentősen mobilis lett az ideire.Minden medencét kipróbált,folyton szaladt valahová.Ebédnél is rohangálni kívánt,de a felnőttek ugye csekély mértékben látták meg a kezükben lévő tálcák miatt.
Barátaink kisfia viszont egész végig képes volt figyelni,vigyázni rá,játszani vele.Egészen meghatódtam,sőt néha már engem feszélyezett a dolog.A kisfiú viszont tényleg élvezte.Mondta is,hogy ő szeretne maguknak is egy Szabikát.Épp ilyen szépen eljátszott,vigyázott a két nagyobb esetében is.Petra még mindig szépen úszik,bár azért még nem hosszú távon.Volt aki meg is kérdezte,hogy hová járattuk tanfolyásra.Mondtuk,hogy sehová,csak úgy magától megtanulta itthon a medencében,meg a nyaralásokon.A mozgásos dolgokhoz van affinitása.
Sajnos kép korlátozott számban lett,miután apa leejtette a gépet,és az tönkre is ment.Fél évig volt egy klassz gépünk,vehetünk másikat.Holnap pedig ünnepeljük családilag Szabit..képek nélkül?
No,néhány vizes kép a "vizes" gyerekekről.
Fagyi előtt

Fagyi után

Pancsi a mély vízben

Ádival







Mindig az ellenkezőjét

Szabi nem piskóta ezen a téren...
Délután engedtük tele a medencét.A slag rögzítve a benti csapra(fúrt kútról nem szívesen töltjük,Apánk tudja,hogy mifelénk mi lakozik a talajvízben..)Szabi mindenáron kiveszi a slag végét a medencéből,többszöri rászólás után is.Sőt,az arcunkba is nevet közben.
Beleroskadok a nyugágyba.Hátra lehet dönteni.Úgy még kényelmesebb,igaz a lábam magasabban van a fejemnél.Szabi jön,és minden próbálkozásomnál előre dönt.Közben hangosan kacag..hiába feszítem a talpam erősen a talajnak,és harcolok kitartóan,mégis kimozdít a helyzetemből.Góliát..A kisház ajtaját is addig nyitotta-zárta,amíg a zár nyelve megadta magát.A nyugágyakhoz visszatérve..az még jobb buli,amikor becsukja magát az ágyba,szó szerint magára hajtva az alkalmatosságot.Közben hangosan kacag.Az már nem ilyen jó,amikor az ujját is odacsukja.
Hiába,kétéves.Egyre dacosabb,önállóbb,huncutabb lesz..
Amikor megkérjük,mondja meg hány éves,hát mutatja ,hogy kettő,és mondja is.Ez természetesen csak tanított dolog,bár a bölcsiben is tudja,hogy ő a kettes csoportba jár,így kettőt kell csingcsengelni.Még nem derivál ugyan,de halad!
Tudom,hogy sok-sok NEM-re számolhatunk még,és sok-sok azért is,juszt is lesz az életünkben.Sok nem a fürdésre,aztán a kádból való kiszállásra.Sok nem az öltözésre,indulásra,kocsiba szállásra,kiszállásra..ki kell próbálni a saját akaratát,hogy fejlődjön a személyisége.
Aztán amikor görbülő szájjal mutat Apára,és számonkérő hangon jelzi felém,hogy "Apa",akkor tudom,hogy apa rászólt.Ilyen is lesz biza jópár..

2010. június 10., csütörtök

Évzáró





Műsort adtak elő a gyerekek.
Ügyesek,édesek,szépek,lelkesek voltak mindannyian!

2010. június 9., szerda

Labdás torna

Bemutató volt az oviban.Klassz ez a torna!Szabadon választható különóra,ügyességet,mozgás koordinációt fejleszt.Atikám találta ki,hogy ez az,amire ő járni szeretne.November óta bizony jár is.
Több hasonló elem szerepel benne,mint az általam tartott foglalkozásokban.Sokat ügyesedett,és imádja!
Felhívnám a figyelmet a csuklószorítóra! :)


2010. június 6., vasárnap

Tartalommal

Valaki a napokban kb. azt javasolta,hogy töltsem fel a családom életét tartalommal.(A fennmaradó szabad időmben..)
Én nem gondoltam tartalom nélkülinek a korábbiakban sem,de úgy döntöttem jó kislány módjára igyekszem majd.
(Atinak csütörtökön begyulladt a a füle,így a kirándulás bizonytalanná vált,bár a jegyek már megvoltak.Végül annyira jól lett azért,hogy elmentünk.Az orvos sem látta vészesnek.)
Tegnap a Fővárosi Nagycirkuszban jártunk.
Kicsit elkéstünk,mert a Városligetben gyakorlatilag ki lehetett volna tenni a megtelt táblát.Végül jó messzire sikerült leparkolni.
Az előadás szuper volt,még felnőtt szemmel is.Szabi ugyan először ordított kicsit,mert nem tudta mire vélni a nagy sötétséget,hangos zenét.Aztán amikor az oroszlánok következtek,rendbe jött minden.Tátott szájjal bámulta őket.
Délután pedig elvittük Lilit az első, pórázon megtett sétára.Szabi volt számára az inspiráció,mert a kismotorral guruló gyerek után szaladt csak,egyébként nem volt hajlandó sétálni.
UI:
A blog nekem olyan hobbi féle.Nem is kéne magyarázkodnom senki előtt,hogy miért írom..
Amikor írom,akkor szinte kizárólag éjszaka van,vagy a gyerekek alszanak,mint most is..Tőlük időt ezzel nem veszek el.
Sok kedves ismerősömmel csak itt,és így tartok kapcsolatot.Ehhez pedig senkinek nincs köze.
Az életünk tartalmasságához szintén nincs.Sokat dolgozunk a munkahelyünkön, és itthon is.Mégis,igyekszünk sokat együtt lenni,és ennek a három gyereknek a lehető legtöbbet megadni.
Miképp?Erről persze mindenkinek lehet véleménye.
Nem gondolm magam sem magamutogatónak,sem egy őrültnek,hogy írok ezekről a tartalmakról.Azt megtanultam,hogy a világ még annyira sem "olyan",mint eddig elképzeltem.Erről ennyit,ezzel lezártam a dolgot....és már csak azért sem a blogot!!!